Izrael megölte a Hezbollah egyik katonai vezetőjét a bejrúti légicsapás során

Izrael szerint a Bejrútot célzó pénteki légicsapás során megölték a Hezbollah egyik katonai vezetőjét, Ibrahim Aqilt.

A CNN beszámolója alapján legalább tizenkét személy meghallt és több mint hatvanan megsérültek a célzott támadásban. Az izraeliek szerint a Hezbollah több katonai vezetőjét is sikerült kiiktatniuk, köztük Ibrahim Aqilt. A támadás nyomán viszont Bejrútban két lakóépület is összeomlott.

Az amerikaiak azt tanácsolták a Libanonban tartózkodó állampolgáraiknak, hogy azonnal hagyják el az ország területét, a Fehér Ház szóvivője hangsúlyozta, hogy az Egyesült Államoknak nem volt tudomása Izrael tervéről, azon dolgoznak, hogy elkerüljék a konfliktus eszkalálódását Izrael és Libanon között.

Fotó: Agerpres/Xinhua

Az izraeliek szerint Ibrahim Aqil Izrael északi területén tervezett támadást, „ártatlanokat” készült megölni úgy, ahogyan a Hamász tette október 7-én Izrael déli részén. A libanoni kormány viszont sürgősségi ülést kért az ENSZ Biztonsági Tanácsától, azzal vádolva Izraelt, hogy „népirtással felérő” cselekedet hajt végre az országukban.

Mindezt azt követően, hogy a hét során a Hezbollah tagjainak csipogói és kézi adó-vevői felrobbantak. Többen meghaltak és több százan megsérültek, az iszlamista szervezet pedig az izraelieket okolta a történtekért és megtorlást helyezett kilásba. Rakétákat is kilőtt izraeli katonai támaszpontokra.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?