Súlyos vereséget szenvedett Erdogan

Az ellenzék egyértelmű sikerét hozták a törökországi helyhatósági választások.  

A törökországi Recep Tayyip Erdogan pártja súlyos vereséget szenvedett az urnáknál a legnagyobb ellenzéki párttal szemben a nagyon magas inflávció és a legmagasabb hitelfelvételi költségek közepette az elnök több mint két évtizeddel ezelőtti hatalomra kerülése óta - írja a Bloomberg alapján a Világgazdaság.Ünnepelnek az ellenzék hívei Isztambulban | Fotó: Ekrem Imamoglu

A TRT állami műsorszolgáltató által közzétett korai eredmények szerint Erdogan AK Pártja a vasárnapi önkormányzati választáson először maradt alul a fő ellenzéki Republikánus Néppárttal (CHP) szemben.

Isztambulnak 2019 óta ellenzéki polgármestere van, a szekuláris Köztársasági Néppártot (CHP) képviselő Ekrem Imamoglu, aki újabb mandátumot nyert. Az ország legnagyobb városát előtte 25 éven át az AKP irányította. A dpa hírügynökség szerint Imamoglu akár ellenfele is lehet Erdogannak a 2028-as elnökválasztáson.

Ankara ellenzéki polgármestere, Mansur Yavas kényelmes győzelmet aratott. Az ellenzék támogatói Izmirben, Törökország harmadik legnagyobb városában, valamint a déli Antalyában is győzelmet ünnepelhettek, de előretörtek egy, mostanáig az AK uralta sor anatóliai nagyvárosban is. Jól szerepelt a kurdpárti DEM is.

Erdogán elnök a választásokat értékelve közölte: “A nemzet az urnát arra használta, hogy üzeneteit eljuttassa a politikusokhoz. Az eredményektől függetlenül a választás győztese a mi demokráciánk és nemzeti akaratunk. Engedelmeskedni fogunk az emberek akaratának, ahogy a múltban is tettük. Az emberek mondták ki utolsó szavaikat. Együtt fogunk dolgozni azokkal a polgármesterekkel, akik megnyerték a választásokat. Önkritikát fogunk végezni. Voltak kudarcaink.”

Kapcsolódók

Kimaradt?