Az afrikai katonai puccsok azt mutatják, hogy Franciaország befolyása a „fekete kontinensen” végletesen meggyengült. Az elmúlt három év hatalomátvételei mind-mind egykori francia gyarmatokon következtek be anélkül, hogy Franciaország beavatkozott volna.

„Valóságos puccsjárvány van a Száhel-övezetben” – fakadt ki Emmanuel Macron a francia diplomaták éves értekezletén, utalva a katonai hatalomátvételek sorozatára, amely az elmúlt három évben Nyugat-Afrikában bekövetkezett. Az elmúlt három évben négy afrikai országban váltották le puccsal a vezetést, és valamennyi egykori francia gyarmat volt.

„Az a gyengeség, amelyet egyesek a korábbi puccsokkal szemben mutattak, táplálta a (hasonló) vágyakat a régióban” – tette hozzá a francia elnök leszögezve, hogy Franciaország nem akar paternalista lenni Afrikában, de a gyengeséggel „sehol sem vagyunk”.

Rövidesen kiderült, hogy a két véglet közötti egyensúlyt nehezebb megtalálni, mint azt Macron gondolhatta. A francia elnök beszédének másnapján – Mali, Burkina Faso, Guinea és Niger után – Gabonban a hadsereg leváltotta a Párizs által támogatott rezsimet. Franciaország elítélte a hatalomátvételt, azonban tartózkodott a beavatkozástól annak ellenére, hogy egykori gyarmata területén csapatai állomásoznak. Akárcsak Djiboutiban, Szenegálban, Elefántcsontparton, Csádban és Nigerben is egyébként.

Radikális szakítás a múlttal

„A régi szép idők »Françafrique«-jában ez a puccs nem történt volna meg, és ha mégis, gyorsan visszafordították volna” – kommentálta a gaboni puccsra adott francia "néma választ" Peter Pham. Az afrikai Száhel-övezetért felelős korábbi amerikai megbízottat idéző Associated Press hozzáteszi: az ismételt katonai beavatkozások után, amelyek az elmúlt évtizedeket jellemezték, úgy tűnik, lezárul a korszak, amikor Franciaország Afrika „csendőrjeként” viselkedett egykori gyarmatain.

Franciaország régebb óta nyomás alatt áll, hogy feladja a posztkoloniális „Françafrique” hagyományát. A helyi elitek már a Franciaország és Afrika nevének összeolvasztásából létrejött kifejezés használata ellen is tiltakoznak, azt „az elkobzott, eltorzult szuverenitás végső szimbólumának” tartják.

Az egyik legnagyobb gyarmatbirodalomként Franciaország a múlt század közepéig csaknem teljes Nyugat-Afrikát uralma vagy befolyása alatt tartotta. Az 1960-as években az érintett területen kéttucat független állam jött létre, azonban Franciaország továbbra is szoros kulturális és gazdasági kapcsolatokat tartott fenn a korábbi gyarmatokkal és protektorátusokkal, Françafrique-ot lényegében továbbra is gazdasági és kulturális hátsóudvaraként kezelte. A viszony alapját többnyire az új nemzetek és Párizs elitjei közötti csendes alkudozások jelentették, de Franciaország nem ritkán katonai beavatkozások útján szerzett érvényt az álláspontjának. Éppen ezért jelez radikális szakítást a múlttal a gaboni puccsal szemben mutatott passzivitás. Peter Pham szerint ez „még a júliusi nigeri puccsnál is jobban aláhúzza, hogy az idők megváltoztak”, hiszen „Gabon sokáig a régi posztkoloniális rendszer központi eleme volt”.

Régóta érik

Emmanuel Macron az első francia elnök, aki a gyarmati korszak vége után született, és aki elődeitől eltérően nem indított hadműveletet az afrikai kontinensen. Nemrégiben pedig világossá tette, hogy Franciaország az érintett nemzetekkel kötött „új biztonsági partnerséggel” helyettesíti az intervencionalizmust. A februárban meghirdetett „új korszak” keretében az Afrikában tartózkodó francia katonák számának csökkentését és ambiciózusabb gazdaságpolitikát ígért annak érdekében, hogy növelje Franciaország csökkenő befolyását az afrikai kontinensen. Egyelőre kevés sikerrel.

Ennek megfigyelők szerint több oka van, az egyik Kína és Oroszország aktivitásának az intenzívebbé válása. Peking gazdasági projektekkel igyekszik kiszorítani az egykori gyarmattartó országokat Afrikában, Moszkva főleg katonai és dezinformációs eszközökkel.

A Maliban 2020-ban hatalomra került junta távozásra szólította fel a francia csapatokat, és az orosz Wagner csoporttól vár jobb eredményeket az iszlám szélsőségesek elleni harcokban. Burkina Fasóból hasonló okok miatt kellett kivonulniuk a franciáknak. Franciaország felfüggesztette a katonai műveleteit a Közép-Afrikai Köztársaságban is, ahol a kormányzat „masszív” franciaellenes lejárató kampányt indított.

Az oroszok által finanszírozott propaganda Párizs közelmúltbeli hibáira és a történelmi sérelmekre egyaránt rájátszik. „Franciaország konfliktust szít a Közép-afrikai Köztársaságban, és nyomást gyakorol a hatóságokra, hogy ne hozzanak létre valódi fejlesztési politikákat” – nyilatkozta az AP-nak Anicet L'appel, az Adrenaline Info helyi lap kiadója, akiről az amerikai hírügynökség megjegyzi, hogy közel áll az elmúlt években Moszkva felé vonzódó kormányhoz. A kritika alapja a franciák által támogatott helyi elitek korruptsága. Gabonban például az augusztus 30-án elűzött Bongo család több mint 50 éve irányította az olajban gazdag kis országot, és közben mély és tartós kapcsolatokat tartottak fenn Franciaországgal, ahol számos luxusautót és ingatlant tartottak fenn. Amikor a hadsereg átvette a hatalmat, sok gaboni üdvözölte – jegyzi meg a BBC, emlékeztetve, hogy a francia rendőrség vádemelés nélkül zárta le a Bongo család ellen hét éven át folytatott korrupciós vizsgálatot.

Az egykori francia gyarmatokon számos „régi” vezető továbbra is hatalmon van. Az AP összesítése szerint a kameruni Paul Biya 41, a kongói köztársaságbeli Denis Sassou Nguesso 39, a dzsibuti Ismail Omar Guelleh 24, a togói Faure Gnassingbe 18 éve „uralkodik”. Együtt összesen 122 éve kormányoznak. Ilyen „nagykövetekkel” Franciaországnak nehéz dolga lesz, ha növelni akarja csökkenő befolyását az afrikai kontinensen.

(Fotók forrása: Emmanuel Macron Facebook-oldala)