Ötödik alkalommal választották meg Magyarország miniszterelnökének Orbán Viktort

Orbán Viktorbeszéd a beiktatás után | Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Újra miniszterelnökké választotta Orbán Viktort az Országgyűlés hétfőn.

A Fidesz elnökét – aki 2010 óta tölti be megszakítás nélkül a kormányfői tisztséget – 133 igen szavazattal, 27 nem ellenében választották meg a képviselők.

Ezzel a miniszterelnök újból hivatalba lépett. Orbán Viktor – akit 1998, 2010, 2014 és 2018 után ötödször választottak kormányfővé – ezután esküt tett az Országgyűlésben.

A következő évtized legfontosabb feldatának nevezte azt, hogy Magyarország kimaradjon az orosz–ukrán háborúból, valamint megvédje az ország békéjét és biztonságát. A kormányfő megválasztása utáni első beszédében indoklásként elmondta, a háború Magyarország szomszédjában még hosszú ideig és „józan ésszel nehezen felfogható mennyiségű” fegyverrel folytatódni fog és állandó biztonsági fenyegetést jelent az országra.

Orbán Viktor azt mondta, felfogása szerint aki fegyvert szállít, „fél lábbal már benne is van a háborúban”. Úgy fogalmazott, „mi a béke mellett állunk, a béke épít, a háború rombol”, ezért „azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat akarunk”. Jelezte, ki fog tartani álláspontja mellett.

Orbán: ez az évtized a veszélyek, a bizonytalanság és a háborúk kora lesz

Ez az évtized a veszélyek, a bizonytalanság és a háborúk korszaka lesz – jelentette ki Orbán Viktor az Országgyűlésben, miután a parlament újraválasztotta miniszterelnöknek. A kormányfő beszédében emlékeztetett: az évtized koronavírus-járvánnyal kezdődött és háborúval folytatódott. A háború és a válaszként adott európai szankciós politika energiaválságot idézett elő, az energiaválság és az amerikai kamatemelések együtt elhozták a magas infláció korszakát, és mindez együtt el fogja hozni a recesszió, a gazdasági visszaesés időszakát, amikor a gazdasági teljesítmény csökkenése, stagnálása és csekély emelkedésének évei váltogatják majd egymást Európában – fejtette ki.

Úgy értékelt: kiújulhatnak fenyegető járványok, a gazdasági visszaesés mélyülhet, a gazdag országok felé „tektonikus erővel” felerősödik a migráció, mindennek tetejébe pedig egy elhúzódó és világméretű kiterjedéssel fenyegető, valóságos háború zajlik Ukrajna földjén. Orbán Viktor hangsúlyozta: „egy háborús évtized képe bontakozik ki a szemünk előtt”, és bár jó lenne, ha nem így lenne, „nekünk nem a vágyainkból, hanem a valóságból kell kiindulnunk”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Magyarország nem fogad el olyan gazdasági intézkedéseket, amelyek tönkretennék a magyar családokat – jelentette ki. Orbán Viktor azt mondta: Brüsszel nap mint nap visszaél a hatalmával, és „csupa olyasmit akar ránk kényszeríteni, ami nekünk rossz és tőlünk idegen”. Hozzátette: Magyarország „az élni és élni hagyni elv” jegyében „toleranciaajánlatot” tett a migráció, a gender és legutóbb az olajembargó ügyében is, azonban ezeket visszautasították. „De mi továbbra sem adjuk fel a határok védelmét, nem bontjuk le a kerítést és nem engedünk be migránsokat, megvédjük a családjainkat, a genderaktivistákat nem engedjük be az iskoláinkba, nálunk az apa férfi, az anya nő, gyerekeinket pedig hagyják békén, kitartunk Magyarország békéje és biztonsága mellett, és nem fogadunk el olyan gazdasági intézkedéseket, amelyek tönkretennék a magyar családokat” - jelentette ki a miniszterelnök. Leszögezte: Magyarország az Európai Unió tagja, és érdeke, hogy a következő évtizedben az is maradjon.

Orbán: nehéz körülmények közepette is vállalom, hogy Magyarország előre fog menni és nem hátra

Nehéz körülmények közepette is vállalom, hogy Magyarország előre fog menni és nem hátra – mondta Orbán. Kijelentette: a most megalakítandó kormány vállalása az, hogy a kibontakozó európai válság idején is megőrzi a legfontosabb eredményeket, és nem adja fel a fontos célokat. „Megvédjük a teljes foglalkoztatottságot, megvédjük a családtámogatásokat, vállalom, hogy megvédjük a nyugdíjak értékét, a rezsicsökkentést is” – hangsúlyozta.Novák Katalin szombaton beiktatott államfő is gratulált Orbán Viktornak | Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

„Folytatjuk a nemzetegyesítést”

A történelmi egyházak által fenntartott intézmények segítését, valamint a nemzetegyesítés „lankadatlan” folytatását ígérte Orbán Viktor. Az újraválasztott kormányfő beszédében közölte, a következő kormány különösen számít a történelmi egyházak híveinek közösségeire, amelyek létezése önmagában is nagy érték Magyarországnak. Biztosítani fogjuk az evangélium hirdetéséhez szükséges feltételeket, a szabadságot és az egyházak tiszteletét – mondta. Hozzátette, látják az egyházi iskolák, kórházak, idősotthonok utáni növekvő igényt, ezek segítése a kormány munkájának fontos része lesz.

Orbán Viktor beszélt arról is, hogy látja az újraéledő nemzeti összetartozás lelki és fizikai lenyomatait is szerte a Kárpát-medencében. Ez nemcsak a határon túl élő magyaroknak jó, de erősíti az egyetemes magyarságot és az anyaországot is – mondta. A határon túli magyarok számíthatnak ránk, lankadatlanul folytatjuk nemzetegyesítő munkánkat – jelentette ki.

A Párbeszéd kivonult az ülésteremből a kormányfő beszéde alatt

A Párbeszéd képviselői nemmel szavaztak Orbán Viktor miniszterelnökké választására, majd a kormányfő beszéde alatt kivonultak az ülésteremből – mondta az ellenzéki párt frakcióvezetője. Tordai Bence azt mondta, nem szavazatukkal azt a kétmillió embert képviselték, akik az ellenzéki listát támogatták áprilisban, mert ezek a választók nem szeretnék ismét Orbán Viktort látni a kormányfői székben.

A politikus kivonulásukat indokolva arról beszélt, hogy a miniszterelnök a parlamenti választás előtt „semmit nem osztott meg” az emberekkel arról, hogy milyen jövőt szán az országnak. Szavai szerint a választók nem tudták, hogy mire szavaznak, „nem adtak semmire konkrétan felhatalmazást Orbán Viktornak és pártjának”. Úgy összegzett: azért nem akarták meghallgatni a miniszterelnök szavait, mert megkésettnek és értelmetlennek látják, hogy „egy programhirdető Fidesz-kongresszusnak legyünk az asszisztálói”.

Mellár Tamás, a párt képviselője kijelentette, az elmúlt 12 évben Orbán Viktor nem élt a történelmi lehetőségekkel, a Magyarországra érkező hatalmas mennyiségű uniós forrást nem az ország felzárkóztatására, hanem egy „félfeudális hatalmi rendszer kiépítésére” használta. A most kialakuló kormányzati struktúra is a hatalmi rendszert megerősítéséről és nem a modernizációról, a felzárkózásról szól – fogalmazott. „Orbán Viktor nem szolgálni akarja ezt az országot, ezt a népet, hanem uralni” – szögezte le.

További bírálatként azt mondta, a kormányfő az elmúlt hónapokban nem volt hajlandó világossá tenni, hogy teljes egészében szakít Vlagyimir Putyin orosz elnökkel és az orosz rendszerrel.

Kapcsolódók

Kimaradt?