Öt afgán állampolgárt menekített ki az intézményközi válságstáb

Öt afgán állampolgárt sikerült kimenekítenie az intézményközi válságstábnak a nemzetközi partnerek segítségével – közölte pénteken a román külügyminisztérium (MAE).

Az intézményközi válságstáb erőfeszítéseket tesz olyan afgán állampolgárok kimenekítésére, akik korábban a román csapatokkal vagy nemzetközi szervezetekkel működtek együtt, vagy romániai tanulmányi ösztöndíjjal rendelkeznek, vagy olyan veszélyeztetett kategóriákhoz tartoznak, mint a sajtó, az emberjogi szervezetek, az igazságszolgáltatási intézmények képviselői, illetve ezek családtagjai. A menekítési akciók rendkívül összetett, változékony és kiszámíthatatlan biztonsági környezetben zajlanak, a helyszínen egyre romló körülmények között.

A válságstáb elérte, hogy az említett kategóriákból öt afgán állampolgárt beengedjenek a kabuli repülőtérre, majd a nemzetközi partnerek segítségével kimenekítsék őket. Egy romániai tanulmányi ösztöndíjjal rendelkező diákról és két újságíróról, valamint hozzátartozóikról van szó. Az említett öt afgán állampolgár már biztonságban van, az afgán állam területén kívül, és a válságstáb dokumentumokkal is ellátta őket, amelyek igazolják, hogy a román állam védelme alatt állnak – derül ki a külügyminisztérium közleményéből.

A helyzet súlyossága miatt, humanitárius megfontolásból, a román hatóságok már nem kötik vízum előzetes megszerzéséhez a veszélyeztetett kategóriákhoz tartozó személyek evakuálását.

A válságstábot augusztus 13-án hívta össze a külügyminiszter. Közbenjárására minden román állampolgárt kimenekítettek, aki ezt igényelte, szám szerint 49-et. Kilenc, az afgán állam területén maradt román állampolgár közölte, hogy nem igényli az evakuálást, a válságstáb folyamatosan tartja velük a kapcsolatot.

(Címlapkép: Román Védelmi Minisztérium) 

Kapcsolódók

Kimaradt?