Összedőlt egy iskola Belgiumban, romániai áldozatok is vannak

Az egyik halott egy romániai vendégmunkás, de lehet, hogy nőni fog az áldozatok száma.  

Legkevesebb három építőmunkás meghalt, amikor összedőlt egy félig kész iskolaépület Belgiumban. A tragédia pénteken történt, Antwerpenben.Fotó: Agerpres/EPA

Az épület, melyben egy elemi iskola fog működni, a város Nieuw Zuid nevű kerületében található. Az iskolának a nyár folyamán kellene elkészülnie, az új tanév szeptember 1-én kezdődik Belgiumban. A munkálatok megfeszített ütemben folytak, sok munkás tartózkodott az építkezésen, amikor a tragédia bekövetkezett.

A többemeletes épület egy része leomlott, ledöntve az állásokat is, amin a munkások dolgoztak. Az első jelentések egy halottról, nyolc súlyos sebesültről és öt eltűntről szóltak. Időközben két további holtest került elő a romok alól. Kilenc személyt kórházba szállítottak. Egyikük román, egy másik pedig portugál állampolgár. A harmadik áldozatot egyelőre nem tudták azonosítani.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Két személy után továbbra is kutyák segítségével kutatnak. Az építkezésen, a hírek szerint hivatalos munkaviszonnyal rendelkező romániai és portugál vendégmunkások dolgoztak.

Kapcsolódók

Kimaradt?