Orbán Viktor a Bildnek: Ukrajna nem nyerheti meg a háborút

Orbán Viktor a német Bild című lapnak adott exkluzív interjút, amelyben az orosz–ukrán háborúról, többek közt Vlagyimir Putyin egészségügyi állapotáról is beszélt. Az Index szemlézte a beszélgetést.  A magyar miniszterelnököt a Bildnek több olyan dolgot is megerősített, amit a korábban is hangoztatott. Kijelentette: szerinte Ukrajna nem nyerheti meg a háborút, hogy az Ukrajnának való fegyverszállítás eszkalálhatja a konfliktust, és azt is elmondta, hogy szerinte Vlagyimir Putyin hatalmon maradhat-e.

Az interjú elején a Bild újságírója, Paul Ronzheimer – aki a lap ukrajnai riportere is, teszi hozzá az Index – arról kérdezte Orbán Viktort, hogy mit gondol a Wagner-csoport lázadásáról. Orbán Viktor azt felelte, szerinte nincs nagy jelentősége az eseménynek. Arra a kérdésre, hogy ezt miből gondolja, azt mondta, a magyar hírszerzés jelentései alapján, amely „minden másnál megbízhatóbb”.

Fotó: MTI

Arról is kérdezték a magyar miniszterelnököt, hogy szerinte Putyin meggyengült-e a szombati események után. Orbán Viktor azt válaszolta, a gyengeség jele lehet az, hogy ez megtörténhetett, az viszont az erőé, hogy 24 órán belül rendezni tudták a konfliktust. Arra a kérdésre, hogy Putyint erősnek véli-e, azt mondta: Putyin Oroszország elnöke. Ha valaki úgy gondolja, hogy ő kudarcot vallhat vagy leválthatják, akkor nem érti az orosz népet és az orosz hatalmi struktúrát.

„Szerintem ennek (a Wagner-csoport lázadásának – szerk. meg.) vége van, és a háború folytatódik. Ez nem olyan esemény, amely a békéhez vezet minket, én mindig a béke szempontjából tekintek a háborúra, mert úgy hiszem, a legfontosabb az, hogy elérjünk egy fegyverszünetet, és valahogy békét kössenek a felek. Ez az esemény ebből a szempontból irreleváns” – összegezte véleményét a lázadásról.

Putyin Oroszországa stabil

A miniszterelnök másik kérdésre válaszolva arról is beszélt, hogy szerinte 2024-ben is Putyin lesz Oroszország elnöke. Szerinte bárki bármit mond, Oroszország hatalmi struktúrája még mindig nagyon stabil.

„Oroszország máshogy működik, mint mi. A struktúrái nagyon stabilak. A hadseregen alapulnak, a titkosszolgálaton, a rendőrségen, tehát másfajta ország, mint mi, katonai orientációjú ország. Nem olyan ország, mint Németország vagy Magyarország. [...] Tehát ha a mi logikánk alapján akarjuk megérteni a működését, akkor tévedni fogunk” – mondta a magyar miniszterelnök.

Orbán Viktor szerint senki sem tudja, hogy Putyint miként lehet leváltani. „Ő stabil vezető, akit Oroszország élére választottak, népszerű, és a mögötte álló struktúrák elég erősek” – mondta.

„Ön provokálni akar engem?”

Az újságíró ezután arról kérdezte Orbánt: ha 1989-ben még a szovjetek ellen beszélt Budapesten, akkor most miért barátkozik mégis Putyinnal, és szegődött az oroszok mellé? A kormányfő a kérdésre kérdéssel felelt: „Ön provokálni akar engem ezzel a kérdéssel? Tudja, ha azt mondja, hogy a magyarok oroszpártiak, vagy az oroszok barátai, az ellenkezik a történelmi tapasztalatunkkal” – felelte.

„Én Magyarországért küzdök. Engem nem érdekel Putyin. Nem érdekel Oroszország. Magyarország érdekel. Amit én teszek, azok olyan cselekedetek, amelyek Magyarország javát szolgálják. És mindaz, ami most Oroszország és Ukrajna közt történik, rossz a magyaroknak. Veszélyes a magyarokra” – mondta Orbán Viktor, utalva arra, hogy kárpátaljai magyarok is haltak meg a frontvonalban.

Ukrajna nem nyerheti meg a háborút

 A kormányfő elmondta, szerinte lehetetlen, hogy Ukrajna megnyerje ezt a háborút, mert „Ukrajna hamarabb kifogy a katonákból, mint Oroszország, és végül ez dönt”. Hozzátette azt is, hogy szerinte a nyugati támogatás kudarcot vallott.

„Nem akarom befolyásolni az ukránokat, de mindig csak a békéért, a békéért és a békéért könyörgök. Máskülönben rendkívül sok pénzt és életet fognak veszíteni, hatalmas pusztítás fog történni. A béke az egyetlen megoldás jelenleg. A békéhez pedig azonnali fegyverszünet kell” – mondta Orbán Viktor.

Azt is hozzátette, hogy szerinte Ukrajna már nem tekinthető szuverén nemzetnek. „Ami igazából számít, hogy az amerikaiak mit akarnak. Ukrajna már nem szuverén ország. Nincs pénzük. Nincs fegyverük. Csak azért tudnak harcolni, mert a Nyugat támogatja őket. Tehát ha az amerikaiak úgy döntenek, hogy békét akarnak, akkor béke lesz” – fogalmazott.

Putyin nem háborús bűnös szerinte

Orbán Viktor azt is elmondta, hogy Putyinnal legutóbb az orosz invázió kezdete előtti hetekben beszélt, amikor találkoztak is. Akkor az orosz elnök beszélt a problémáikról, és azt mondta, az ukrán hadsereg erős, ezért ez hosszú konfliktus lesz, de az idő az ő oldalukon áll, és szerinte ebben igaza is volt.

A riporter megkérdezte azt is, hogy Orbán Viktor háborús bűnösnek tartja-e Putyint. „Nem, számomra nem az” – mondta, majd kifejtette: „Azért, mert háborúban állunk. Háborús bűnökről a háború után lehet beszélni. Ha fegyverszünetet akarunk és tárgyalást, akkor meg kell győznünk a konfliktus részvevőit, hogy üljenek le az asztalhoz. Nem lenne jó ötlet azt mondani nekik, hogy »gyertek, üljetek le, letartóztatunk titeket«. Tehát ezekről a jogi és büntetőjogi következményekről legfeljebb a békekötés után, vagy a béke részeként beszélhetünk. Most teljesen értelmetlen erről beszélni – fogalmazott.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?