Orbán Viktor: az európai politikában egyre több a „blabla"

Az európai politikának nagy szüksége van olyanokra, akik akarnak valamit, akikben van még energia, elkötelezettség és szenvedély – jelentette ki Orbán Viktor kormányfő a spanyol Vox párt elnökével a Karmelita kolostorban folytatott megbeszélés után pénteken.

A miniszterelnök azt mondta: az európai politikában egyre több a „blabla", ismételgetünk dolgokat, amelyekről „magunk se tudjuk már, mit jelentenek", és a végén „nincs akció, nincs cselekedet". Mindeközben Európa folyamatosan veszít versenyképességéből.

Azt is mondta, együtt kell működnie azoknak, akik hasonlóan gondolkodnak, és jelezte, a Santiago Abascallal folytatott megbeszélésen megerősítették elkötelezettségüket a Fidesz és Vox együttműködése mellett.

Szeretnénk, ha Európában is lenne egy jobboldali fordulat" – tette hozzá Orbán Viktor.

Orbán Viktor a spanyol Vox párt elnökével tárgyalt | Fotó: Miniszterelnöki Sajtóiroda

A miniszterelnök olyan pártként értékelte a Voxot, amely szereti a hazáját és ki akar állni mellette, és amelynek fontosak a tradicionális értékek, a család és a történelem, amire a jövőt építeni lehet.

Orbán Viktor Spanyolországról szólva úgy fogalmazott: Spanyolországnak nagy tekintélye van Magyarországon, mindig is „fontos országnak tartottuk, amelynek döntő szava van az európai ügyekben".

Nagy történelem, nagy nép, nagy szenvedélyek és komoly ambíció" – értékelt a miniszterelnök.

Santiago Abascal megerősítette az együttműködés szükségességét azokkal, akik egy sokkal erősebb Európáért küzdenek.

Kiemelte: mélyen elítéli azt az üldözést, zsarolást, amit Brüsszel Magyarország ellen folytat.

Az ideológiai diszkrimináció az igazi veszély az európai egységre – szögezte le, hozzátéve, ez precedenst teremthet. Ma Magyarország és Lengyelország vannak soron, de bármely pillanatban más országokat is pellengérre állíthatnak a brüsszeli bürokraták – vélekedett.

A spanyol politikus elfogadhatatlan kettős mércének nevezte, hogy olyanok döntenek megválasztott politikusokról, akiket nem választottak meg.

Megköszönve Orbán Viktornak a vendéglátást, kiváltságos helyzetnek értékelte, hogy olyan kormányfőtől tanulhat, aki a szabadságért harcolt, aki sikerrel mozdította el Magyarországot a kommunizmus útjáról és fordította helyes irányba.

A spanyolországi választásokról szólva reményét fejezte ki, hogy a Vox párt többséget szerez és így nem kell majd paktumot kötnie senkivel.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?