Novák Katalin államfő a kárpátaljai magyarok körében köszöntötte az idei adventet

„Itt van velem lélekben tizenötmillió magyar ember” – hangsúlyozta Novák Katalin magyar köztársasági elnök kárpátaljai látogatásának első helyszínén, a beregszászi református templomban tartott adventi ünnepi istentiszteleten és kijelentette, kiváltságként éli meg, hogy a kárpátaljai magyarokkal közösen gyújthatja meg az adventi koszorú első gyertyáját.

A köztársasági elnök közösségimédia-oldalán adta hírül, hogy ukrajnai látogatása során Kijev után Kárpátaljára ment. Az államfő a helyi magyarság körében, Kárpátalján gyújtotta meg advent első vasárnapján az első gyertyát, és istentiszteleten is részt vett – adta hírül a Híradó.hu.

A köztársasági elnök együtt imádkozott a beregszászi református gyülekezet tagjaival az advent első vasárnapján tartott ünnepi istentiszteleten, amelyen Zán Fábián Sándor, a Kárpátaljai Református Egyház püspöke hirdetett igét.

Köszöntőjében Novák Katalin emlékeztetett arra, hogy legutóbb márciusban, a háború kitörését követő napokban ugyanebben a templomban hetven református lelkésszel közösen imádkoztak a mielőbbi békéért. „Most lélekben itt van tizenötmillió magyar ember Magyarországról és a Kárpát-medence minden részéről és a diaszpórából” – fogalmazott. Arról biztosította a jelenlévőket, hogy „együtt vagyunk és együtt leszünk, legyen bármilyen nehéz is az élet Kárpátalján, legyen bármilyen nehéz, kihívásokkal teli magyarnak lenni”.

Novák Katalin kiemelte: óriási kiváltságnak tartja, hogy éppen a kárpátaljai magyarokkal közösen gyújthatja meg az első adventi gyertyát.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?