Népszavazást tartanak Svájcban a korlátozásokról

Az előrejelzések szerint nagy többségben  vannak a korlátozások támogatói.

Szeptember óta Svájcban csak védettségi igazolással vagy negatív teszttel lehet belépni a kocsmákba, a kávézókba, az éttermekbe, a mozikba, a múzeumokba, a sporteseményekre és az egyetemi előadásokra. Ezzel együtt pedig a tesztelés ingyenességét is megszüntették. Mivel az oltottaknak eleve jóval kisebb eséllyel lesznek súlyos tüneteik és a vírust is kevésbé terjesztik, úgy gondolták, hogy őket megkímélik a korlátozásoktól.

Azonban az átoltottság meglepően alacsony maradt az országban, csak a lakosság 65 százaléka kapta meg a vakcinát, és főleg a német nyelvű területeken terjedt el az a nézet, hogy legjobban a nyájimmunitással lehet megállítani a vírust. Ahelyett, hogy beoltatták volna magukat, inkább tüntetni kezdtek, és népszavazást kezdeményeztek a kötelező védettségi igazolás ellen. Erről már vasárnap dönthetnek.

A tiltakozások miatt az egészségügyi miniszter nem mert újabb korlátozásokat bevezetni, viszont esetszámok vészesen emelkedni kezdtek: hétről hétre 40-50 százalékkal ugrott meg a fertőzöttek száma az korábbiakhoz képest. A kórházak pedig egyre kevésbé tudják ellátni az újabb és újabb betegeket. A leterheltség miatt a svájci ápolók és egészségügyi dolgozók 10 százaléka mondott fel a járvány kezdete óta. Emiatt a jobb munkakörülmények miatt is népszavazást kezdeményeztek, amiről szintén dönteni fognak vasárnap.

Az előzetes felmérés szerint a svájci választók 70 százaléka támogatná, hogy biztosítsanak több forrást az egészségügynek, ugyanakkor a közel 60 százalék a védettségi igazolást és a korlátozásokat is megtartaná.

(Nyitókép:Pixabay)

Kapcsolódók

Kimaradt?