Németország ismét meghosszabbította az ideiglenes határellenőrzést

Németország kedden további 20 nappal meghosszabbította a lengyel, a cseh és a svájci határon ideiglenesen visszaállított határellenőrzést – tudatta Nancy Faeser német belügyminiszter az Európai Bizottsággal kedden.

A német belügyminisztérium közlése szerint a német szövetségi rendőrség október 16. óta mintegy 90 embercsempészt fogott el ezeken a határellenőrzéseken.

Illusztráció: Adobe Stock

„A Németországba irányuló illegális migráció megfékezésében fontos szerepet játszik a helyhez kötött és mobil határrendészeti intézkedési csomagunk” – mondta Faeser. „A szomszédos országokkal továbbra is szoros kapcsolatot tartunk fenn annak érdekében, hogy a határ mindkét oldalán minden intézkedés a lehető leghatékonyabban működjön együtt” – tette hozzá a belügyminiszter.

Faeser azt is elmondta, hogy továbbra is különös hangsúlyt fektetnek arra, hogy az ellenőrzések a lehető legenyhébb hatással legyenek az ingázók mindennapi életére, a kereskedelemre és az utazásra.

A belügyminiszter október 16-án eredetileg tíznapos határellenőrzést jelentett be ezeken a szakaszokon, majd ezt egyszer már 20 nappal meghosszabbította. Elmondása szerint minél hamarabb vissza szeretne térni a megszokott szabad, határellenőrzés nélküli utazáshoz. A közös európai menekültügyi rendszer reformja, amely az EU külső határainak átfogó védelmét biztosítja, „a legfontosabb lépés” efelé – mondta.

A Németország és Ausztria közötti szárazföldi határon 2015 ősze óta tartanak ideiglenes határellenőrzéseket, amelyeket azóta többször meghosszabbítottak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?