JD Vance második könyvére tíz évet kellett várni, és a kritikusok szerint nem érte meg a várakozás.

JD Vance első könyve kasszasiker volt. A Vidéki ballada az amerikai álomról (Hillbilly Elegy) önéletrajzi ihletésű mű, amelyben a szerző saját családjának történetén keresztül mutatta be az amerikai munkásosztály nehézségeit. A kötet több mint 1,6 millió példányban kelt el, és 2020-ban nagy sikerű filmdráma is készült belőle.

A júniusban megjelent Communio: Megtérésem története (eredetiben Communion: Finding My Way Back to Faith) című kötet az előző folytatásaként is értelmezhető, és azt mutatja be, hogyan talált vissza a politikus a valláshoz, illetve tért át a katolikus hitre 2019-ben. A könyv címének az egyházi nyelvhasználatban kettős jelentése van: jelenti egyfelől az Eucharisztiát, vagyis „a Jézussal való személyes és közösségi egyesülést a szentáldozásban”, másfelől a hit egysége által egybefűzött közösséget.

A könyv fogadtatása alapján a kritikusok egyetértenek abban, hogy a Communio nem éri el az első könyv irodalmi és szociográfiai színvonalát, és inkább egy magas rangú kormányzati tisztviselő politikai hitvallásának tekinthető. Igaz, annak kissé ijesztő vagy legalábbis fura – ízlés és szimpátia kérdése.

A könyv kifejezetten száraz és élménytelen olvasmány, szinte semmit nem közvetít a megtéréstörténetekben megszokott lelki vívódásból vagy áhítatból – vagyis pont azok az elemek hiányoznak, amik egy ilyen memoárt izgalmassá tehetnének – szögezi le mindjárt az elején a The New Yorker kritikája. Vance alig tesz hozzá bármi újat ahhoz, amit a hitéről már korábban is elmondott. Ami mégis „erős” a könyvben, az a katolikus szertartások iránt érzett távolságtartás vagy értetlenség. Azt írja, a „vasárnapok felén” otthonról követi a szentmisét, és több katolikus vallási gyakorlatot – a gyónást, a szentáldozást, a szentekhez való fohászkodást – is furcsának vagy zavarba ejtőnek ábrázol. A The New Yorker következtetése: a Communio nem annyira őszinte hitvallás, mint inkább egy megrögzött opportunista munkája, aki a karrierizmusát vallásos nyelvezetbe csomagolja.

Vance – aki a könyvben arról is ír, hogy „nem találkoztam Jézussal a damaszkuszi úton” – a politikusi szerepét rendre vallási küldetésként tálalja. 2022-es szenátusi kampányát „kifejezetten keresztény érvek” megfogalmazásaként írja le. Ez több elszigetelt megjegyzésnél: több helyen is ír arról, hogy alelnökként az egyik mindennapi kihívás számára „keresztény vezetőként alkalmazni egy elfogadott erkölcsi elvet a való világban”.

Vance-t a megtérés útján egy 2011-es előadás indította el a Yale Egyetemen, ahol a Palantir társalapítója, Peter Thiel beszélt a kereszténységéről. A milliárdos Vance karrierjének kulcsfigurájává vált: alkalmazta a cégénél, anyagilag támogatta közös vállalkozásukat, majd a 2022-es szenátusi kampányát is rekordösszeggel finanszírozta.

Az Associated Press szerint a memoár sokkal inkább működik egy jövőbeli elnökválasztási kampány alapozó történeteként („origin story”), mintsem őszinte vallomásként. A cikk kiemeli, hogy a könyv kevesebb mint öt hónappal a félidős választások előtt kerül a polcokra. A voksolás kimenetele meghatározó lesz Trump második elnökségének utolsó két éve szempontjából, a félidős választások egyben a következő elnökválasztási kampány nem hivatalos kezdetét is jelentik.

A Republikánus Párt elnökjelöltségére esélyes Vance a bírálói szerint a katolicizmust politikai ideológiájának és populista retorikájának igazolására használja fel. Ez akkor válik különösen hangsúlyossá, amikor a 2025-ös vatikáni látogatásáról ír. Ott magát „az Egyesült Államok kormányzatának legrangosabb katolikusaként” pozicionálja, és felháborodik, hogy a Vatikán nem hajlandó túllépni azon, amit ő a bevándorlás kapcsán „elcsépelt közhelyeknek” nevez az erkölcsi iránymutatásban, miközben „keresztény államférfiként” ő egy „valóságközpontúbb” intézményes hitet várna el. A The New Yorker szerzője, Jessica Winter szerint ez a fajta gondolkodás a vallási doktrína által irányított kormányzás, azaz a teokrácia irányába mutat, még ha nem is éri el azt teljes mértékben, ezért határesetként hat („borderline theocratic”).

Akadnak empatikusabb kritikusok is, például Rowan Williams walesi anglikán püspök a Guardianben, aki hitelesnek tartja Vance „furcsa, de megható” megtéréstörténetét – ahogyan bemutatja, hogyan távolodott el a fiatalkori, anyagi sikereket hajszoló szekuláris világtól, és hogyan próbálja összeegyeztetni hitét például hindu vallású feleségével. Szerinte a szerző keresztény víziója tartalmas, de lehetetlen összeegyeztetni azzal a politikai közösséggel, amit képvisel.

A katolikus America Magazine recenziója szerint Vance ugyan képes elmesélni a megtérését, de a valódi közösségvállalás (communio) lényegét nem értette meg. Ez akkor válik egyértelművé, amikor „alázatra” inti nehéz kérdésekben a katolikus egyház fejét, az első amerikai származású pápát. Az egyház logikája szerint ez pont fordítva működik: doktrinális kérdésekben marasztalja el a Szentatyát, miközben a katolikus egyházban a hívő van alárendelve az egyházfőnek, nem pedig fordítva.

A könyv pontos lenyomata annak az Amerikában zajló kulturális és vallási átrendeződésnek, amelyben a konzervatív katolicizmus szorosan összefonódik a jobboldali populizmussal. A CNN kitér arra, hogy az USA-ban a katolicizmus a reneszánszát éli. Miközben az egyház továbbra is hosszú távú demográfiai nehézségekkel küzd, az áttérők száma ugrásszerűen emelkedik – főleg a Z generáció, vagyis az 1997 és 2012 között születettek körében –, amit még a katolikus vezetők is meglepőnek tartanak. Több prominens konzervatív közszereplő nyíltan vállalja a katolikus identitást – köztük a Donald Trump főideológusaként ismertté vált Steve Bannon –, ami egy új kulturális-spirituális irányzatot jelez az evangéliumi protestantizmus által dominált jobboldalon. Vance könyve ezt a hullámot próbálja meglovagolni. A hit összekapcsolása egy politikai programmal olyan eszköz, amellyel Vance ideológiai vezetőként pozicionálja magát, előkészítve a terepet a 2028-as ciklusra.

Az elnökjelöltségre – a főnökük utódlására – pályázó alelnökök általában kényelmetlen helyzetben vannak. Úgy kell önálló arculatot felépíteniük, hogy közben formálisan nem léphetnek ki a „második ember” szerepéből. „Egy könyv a vallásról lehetővé teszi Vance számára, hogy kilépjen Trump árnyékából anélkül, hogy konfliktust kockáztatna az elnökkel, aki mellett szolgál” – idézi a CNN Joel Goldsteint, a Saint Louis Egyetem alkotmányjogi professzorát.