FRISSÍTVE – Meghalt a börtönben Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, ezek voltak az utolsó üzenetei

Meghalt Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus, Vlagyimir Putyin elnök legfőbb kritikusa – írja az Agerpres.

Pénteken 3. számú büntetőtelepen Navalnij egy séta után rosszul lett, és szinte azonnal elvesztette az eszméletét – közölte a börtönszolgálat.

Az intézet egészségügyi dolgozói azonnal megérkeztek, és sürgősségi orvosi csapatot hívtak hozzá. Mint írták, „minden szükséges újraélesztési intézkedést elvégeztek, de ezek nem hoztak pozitív eredményt. A sürgősségi ellátást végző orvosok megállapították az elítélt halálát” – írja közleményében a börtönszolgálat.

A Kreml azt közölte, hogy egyelőre nincs információja Navalnij halálának okáról.

Fotó: Agerpres/EPA/archív felvétel

Mint ismert, Navalnijt Moszkvától közel 2 ezer kilométerre, egy roppant nehezen megközelíthető börtönben tartották fogva, ahol 19 éves büntetését töltötte.

Az utolsó üzenetek

Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus halála előtti utolsó üzenetében azzal vádolta a hatóságokat, hogy annak a büntetőtelepnek a vezetői, ahol bebörtönözték, „rekordot akartak dönteni” a Vlagyimir Putyin elnöknek való hízelgésben, és most újabb 15 napra büntetőcellába küldték.

„A Iamalia büntetőtelep úgy döntött, hogy megdönti a Vlagyimir Putyin iránti hízelgés és a moszkvai hatóságok iránti hála rekordját. Most újabb 15 napot adtak nekem a büntetőcellában. Ez kevesebb mint két hónap alatt már a negyedik alkalom” – írta Navalnij szerdán az X platformon közzétett orosz nyelvű bejegyzésében.

Az orosz ellenzéki média által csütörtökön közzétett videón pedig Navalnij a bírákon viccelődik.

„Tisztelt bíró úr, elküldöm önnek a számlaszámomat, hogy a hatalmas szövetségi bírói fizetéséből átutaljon nekem, mert nem sok pénzem maradt, szintén önnek köszönhetően. Ön pedig ott tud csekket írni, én várom. Viszlát” – mondta Navalnij a bíráknak, akik újabb 15 nap magánzárkás büntetésre ítélték.

A Kreml eközben bejelentette, hogy a börtönszolgálatok vizsgálják Navalnij halálának körülményeit, és jelenleg nincs információjuk a halál okáról. Az orvosoknak ki kell deríteniük Navalnij halálának okait. Ezt mondta Dmitrij Peszkov, az elnüki hivatal szóvivője az ellenzéki politikus halálával kapcsolatban – közölte a BBC.

Mindenáron el akarták tüntetni

Alekszej Navalnij Vlagyimir Putyin orosz elnök politikájának bírálójaként vált ismertté. 2020 augusztusában, egy szibériai út során, nyugati laboratóriumok szerint idegméreggel támadást követtek el ellene. Külföldi gyógykezelése után, 2021. januárban visszatért Moszkvába, ahol letartóztatták, majd egy korábbi, felfüggesztett szabadságvesztés-büntetésének letöltésére ítélték, miután a hatóságok szerint megsértette a feltételes szabadlábra helyezés előírásait. Ezt követően újabb eljárások indultak ellene. 2021 júniusban bíróság tiltotta be Navalnij regionális irodáinak és korrupcióellenes alapítványának működését.

Politikai tevékenységét a Jabloko nevű pártban kezdte, de 2007-ben a pártból kizárták. Előtte és később is több társadalmi és politikai mozgalom alapításában, szervezésében vett részt. 2004-ben részt vett a Moszkvaiak Védelmi Bizottságának alapításában, amely egy korrupció ellenes szervezet volt. Navalnij a 2011-2012-es oroszországi tüntetések kirobbantásához azzal járult hozzá, hogy kampányolt a választási csalás és a kormányzati korrupció ellen, nyomozott folytatott Putyin belső köre után, és az eredményeket több százmilliós nézettséget hozó videókban osztotta meg.

Politikai karrierjének csúcspontját 2013-ban érte el, amikor a szavazatok 27 százalékát szerezte meg a moszkvai polgármester-választáson, amelyet kevesen tartottak szabadnak vagy tisztességesnek.

Ciucă: Oroszországban demokráciára van szükség

Az X-en (volt Twitteren) és a Facebookon is reagált Nicolae Ciucă, a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöke Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus halálhírére. „Mélységesen elszomorít Alekszej Navalnij halálhíre. A demokrácia és az átláthatóság szószólója volt Oroszországban, nem merül feledésbe a korrupcióellenes és az emberi jogokért folytatott küzdelme. Ez a tragikus veszteség arra hívja fel a figyelmet, hogy Oroszországban sürgősen szükség van valódi demokráciára” - olvasható Ciucă bejegyzésében.

Ugyanakkor a PNL elnöke a Facebookon is megemlékezett az orosz ellenzéki politikusról. „Oroszország ma elveszítette a korrupció elleni küzdelem egyik vezető harcosát és a demokrácia lelkes támogatóját. Alekszej Navalnij tragikus elvesztése arra figyelmeztet bennünket, hogy milyen értékes a szabadság, és milyen fontos, hogy összefogjunk a demokratikus értékek védelmében. Bátorságát és elszántságát a szabad világ soha nem fogja elfelejteni” - írta Ciucă.

Cătălin Drulă: „politikai gyilkosság”

Cătălin Drulă, a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke azt írta az X-re (volt Twitterre) pénteken, hogy Alekszej Navalnij orosz ellenzéki politikus halála „politikai gyilkosság”, amelyet a szabad világnak vészjelzésként kell kezelnie. „Alekszej Navalnij a legmagasabb árat fizette bátorságáért, amellyel szembeszállt egy könyörtelen diktátorral. Erre a politikai gyilkosságra az egész szabad világnak vészjelzésként kell tekintenie. Ukrajnát minden eddiginél jobban kell támogatni, hogy legyőzze Putyin Oroszországát. Véget kell vetnünk ennek a zsarnokságnak” - olvasható Drulă bejegyzésében. 

Zelenszkij: „nyilvánvaló számomra, hogy megölték”

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök németországi látogatásán találkozott Olaf Scholz kancellárral. Az ezt követő sajtótájékoztatón mindketten megnyilatkoztak Alekszej Navalnij orosz ellenzéki vezető halála kapcsán - számolt be a Portfólió. A portál által idézett CNN beszámolója szerint Zelenszkij azt mondta: „nyilvánvaló számomra, hogy megölték”. Hozzátette, Vlagyimir Putyint nem érdekli, ki hal meg, amíg ő a helyén marad, ezért majd egyszer mindent el kell veszítenie. Zelenszkij szerint az orosz elnököt el kell számoltatni mindazon bűnök miatt, amiket elkövetett. Olaf Scholz német kancellár Navalnij halála kapcsán azt mondta: legkésőbb mostanra már pontosan tudjuk, milyen rezsimről is van szó. 

Iohannis: „Elveszítettünk egy bátor szabadságharcost"

Románia államfője, Klaus Iohannis is reagált Navalnij halálhírére. X-oldalán (volt Twitter) úgy fogalmazott, hogy mélyen elszomorította Alekszej halálhíre. Részvétét fejezte ki a családjának és barátainak. „A nemzetközi közösség ma elveszített egy bátor szabadságharcost. Sürgetjük Oroszországot, hogy folytasson le egy átlátható és átfogó nyomozást az ügyben” – üzente Iohannis. 

Harcos üzenetek világszerte, Kaszparov bírál

Alekszej Navalnij halálhírének bejelentése után sorra érkeztek a részvétnyilvánító és „harcos üzenetek” a világ vezető politikusaitól. Többek között Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke arról beszélt az X-oldalán közzétett videóbejegyzésben, hogy Putyin semmitől sem fél jobban, mint saját népe ellenvéleményétől. Navalnij nevében „kiállunk a demokráciáért és az értékeinkért”, fogalmazott.

Az Egyesült Államok egyelőre megerősítésre vár, Jake Sullivan, a Fehér Ház nemzetbiztonsági tanácsadója ismerve az orosz kormány azon szokását, hogy ártson az ellenzőinek, evidens kérdések merülnek fel. Megjegyezte, hogy ha az információk bebizonyosodnak, utána döntenek „hogy milyen utat kell követniük”.

A sakknagymester Garri Kaszparov közösségi oldalán kijelentette, hogy „Putyin Navalnij gyilkosa”, ugyanakkor szerinte a nyugati kormányoknak is „véres a keze”, mert nem álltak ki az ellenzéki politikusért. Mint azt a BBC összefoglalta: a korábbi világbajnok, szerint tárgyalási tárgyként kezelték Navalnijt, aki egy igazi harcos volt. Szerinte a nyugati politikusoknak nem kellene a „szájukra vennie a nevét”, hacsak nem hajlandóak harcolni is. „Nagy szavak, semmi cselekvés. Vér tapad a kezükhöz” – vélekedett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?