Megérkezett Európába az amerikaiak végítélet-repülőgépe

Noha hivatalosan csak gyakorlatozni jött, érthető, ha Moszkvában idegesek lettek a jelenlététől.

Szerdán landolt Izlandon az Egyesült Államok egyik végítélet-repülőgépe (doomsday plane), amelyet az amerikai hadsereg arra a célra fejlesztett ki, hogy nukleáris háború esetén ennek fedélzetéről indíthassanak atomcsapást az ellenséges országokkal szemben, számolt be a Világgazdaság.Fotó: Twitter/US European Command

A gép egy átalakított Boeing E-6B Mercury repülő, amelyben létrehoztak egy parancsnoki központot, ahonnan irányítani lehet a nukleáris rakétákkal felszerelt tengeralattjárókat. Az elsőt a 80-as években állították hadrendbe, és azóta több konfliktusban részt vettek, például az Öböl- és az afganisztáni háborúban is. 

A gépet hivatalosan hadgyakorlatra küldték Európába, ám mivel Oroszország nemrég úgy döntött, hogy felfüggeszti a közös nukleáris programot az amerikaiakkal, így valószínűleg ennek is szól. A hivatalos közlemény szerint a végítélet-repülő személyzetét a helyi amerikai nagykövet és izlandi diplomaták, illetve katonai vezetők fogadták. 

Az Egyesült Államoknak három ilyen gépe van. Ezek közül ez az E-6B Mercury a legdrágább. A repülő 900 kilométeres óránkénti sebességre is képes, a hatótávolsága 11 ezer kilométer. 

Kapcsolódók

Kimaradt?