Medvehelyzet Európában: mintegy 18 ezer nagyvad él, a legtöbb Romániában
Skandináviától a Kárpátokon át az olaszországi Abruzzo hegyvidékéig Európa mintegy 18 000 barnamedvének ad otthont. A legtöbb országban tilos vagy szigorúan korlátozott a vadászatuk és a csapdába ejtésük – idézi az Agerpres az AFP francia hírügynökség hétfői jelentését.
A védett, nagytestű ragadozók szerepelnek a Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN) „vörös listáján", és egy 1992-es uniós irányelv ösztönözi a medvék szaporodását.
Közép-Európa: vitatott vadászati tilalom
A Kárpátok erdői a medvék birodalmának számítanak. Míg Lengyelországban a Természetvédelmi Világalap (WWF) adatai szerint mindössze 110 medve él, addig a román kormány szerint Romániában van (Oroszországot leszámítva) a legnagyobb állomány Európában: mintegy 8000 medvéről tudnak. Idén megemelték a vadászati kvótákat, és törvényjavaslatot nyújtottak be a „kereskedelmi célú vadászat" újbóli bevezetésére. A kilövés a hivatásos vadászokra van bízva, a sportvadászat, amely a világ minden tájáról vonzotta a műkedvelőket, 2016 óta tilos.
Szlovákiában, ahol a barnamedve-állomány az 1920-as években 30 egyedre apadt, az országos erdészeti hivatal szerint ma már meghaladja a 2700 egyedet. A vadászati tilalomról a 2021-es, egy kirándulót ért halálos kimenetelű támadás óta folyik vita.
Észak-Európában érvényben a vadászati kvóták
A barnamedve a múlt század elején majdnem kipusztult Skandináviában - a húsáért, valamint a termények és a háziállatok védelmében pusztították. Az 1980-as években a védelmi intézkedések és a kvóták segítették a régióban az állomány helyreállítását.
Svédországban ma 2500 vadon élő barnamedve él. Az orvvadászat továbbra is gyakori a farmok közelében. A vadászati kvótát – amely alól a bocsos anyaállatok mentesülnek - 2023-ra 649 egyedben határozták meg.
Finnországban, ahol a medve az egyik nemzeti jelkép, körülbelül 2000 medve él.
Norvégiában a barnamedve-állományt 175 egyedre becsülik, és 2023-ra 20 levadászható medvére vonatkozó kvótát állapítottak meg. A közeli Észtországban több mint 900 barnamedvét jegyeznek, és ezek mintegy 10%-a vadászható évente.
A Balkánon sikeres a szabályozás
Szlovéniának az elmúlt évszázadban sikerült megmentenie virágzó barnamedve-populációját, amely ma mintegy ezer egyedet számlál. A turisztikai értéknek számító a medve szinte konfliktusmentesen él együtt az emberekkel. Minden évben kvótákat állapítanak meg a „elejtésre" (beleértve a befogásokat, a véletlenszerű kilövéseket, az ellenőrzött selejtezéseket és egyebeket).
Horvátországban a barnamedve-populációt körülbelül ezerre becsülik, főként a Dinara hegységben, ahol ezek az állatok rendszeresen házak és méhkaptárak közelébe merészkednek. Évente legfeljebb 100 medvére lehet vadászni.
Franciaországban és Spanyolországban törékenyek a populációk
Kihalásuk elkerülése érdekében a Pireneusokban az 1990-es években programot indítottak a szlovén barnamedve visszatelepítésére. A francia biodiverzitásért felelős hivatal (OFB) szerint 2022-ben 76 medve élt a régióban.
A határ mindkét oldalán, de különösen Franciaországban ellenzik a medvék jelenlétét, különösen a juhtenyésztők. Az OFB 2022-ben 331 medvetámadást regisztrált juhok ellen. 2020-ban és 2021-ben négy medvét öltek meg illegálisan – egyet megmérgeztek, hármat lelőttek. Spanyolországban is mintegy 370 barnamedve él a Vizcayai-öböl mentén fekvő Kantábriai-hegységben, ahol a vad fokozatosan visszahódította a területét. A környezetvédelmi intézkedések, a turisztikai hatások és a tájékoztató kampányok javították a megítélését. Néha medvék bemerészkednek a városok peremén lévő gyümölcsösökbe.
Olaszországban nyomás alatt a medve-védelme
Olaszországban mintegy 200 medve él, főként a Szlovéniából visszatelepített medvéknek köszönhetően. Főleg Trentino (észak), Friuli-Venezia Giulia (északkelet) és az Appennini-hegység (középső) régióiban élnek. Áprilisban egy 26 éves futót ölt meg a medve, az állat sorsáról a bíróságon döntenek. Az eset heves vitát váltott ki az állatvédők és a medvepopuláció csökkentésének vagy akár Olaszországból való kiirtásának hívei között.
Emellett január óta hét medvét találtak holtan Trentinóban, olyan körülmények között, amelyek még nem tisztázottak, de az állatvédők szerint valószínűleg bűncselekmények történtek.
CSAK SAJÁT