Antal Árpád Ursula von der Leyennek: a póniját megölő farkasok mellett foglalkozzon a medveveszéllyel is

Miután szerdán több órán át kergetett egy városba bejáró medvét, Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester „hirtelen felindulásból” nyílt levelet írt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnökének, amelyben kéri, hogy a farkasok mellett vizsgálják felül a medvék védett státuszát is.

Lassan több a városban a medve mint a kóbor kutya”, fogalmazta meg Antal Árpád, miután szerdán délután a csendőrökkel közösen 4 órán át Sepsiszentgyörgyön és a hozzá tartozó Kilyénben kergettek egy medvét. Elmondása szerint miután több órán át próbálták befogni a medvét, lemerült a drón, amivel követték. Hazatért, amikor érkezett a hívás, hogy a medve éppen eszi egy kilyéni gazda kecskéjét. Visszatértek, befogták és örökre elaltatták a nagyvadat, számolt be a polgármester.

Illusztráció | Fotó: Veres Nándor

Ursula von der Leyen pónija megölése után kezdeményezte a farkas védettségének felülvizsgálatát

Kilyén mellett nincs erdő, tehát nincs amit ott keressen a medve”, indokolta az elaltatásra vonatkozó döntést a polgármester. Rámutatott: a károsult székelyföldi gazdák nincsenek abban a pozícióban mint Ursula von der Leyen az Európai Bizottság elnöke, hogy megváltoztassák az európai szabályokat, ő ezt megtehette, miután kedvenc póniját megölte egy ugyancsak védett fajtához tartozó farkas. "Hirtelen felindulásból levelet írtam Ursula von der Layen-nek, mert közvetíteni szeretnék a székelyföldi gazdák és az Európai Bizottság elnöke között" - mondta Antal Árpád.

A sepsiszentgyörgyi polgármester arra utalt – amit a Maszolban is megírtunk –, hogy az Európai Bizottság elnöke szeptember elején megkongatta a vészharangot az Európai Unióban élő farkasfalkák „valós veszélye" miatt, és bejelentette az állat védett státuszának felülvizsgálatát, mivel a farkasfalkák koncentrációja egyes európai régiókban veszélyt jelent a jószágra és potenciálisan az emberekre is.

Fotó: Kocsis B. JánosMint ismeretes, Ursula von der Leyen Dolly nevű pónilovát egy észak-németországi farmon megölte egy farkas. Ezt követően a német hatóságok hivatalos kilövési engedélyt adtak ki arra a farkasra. Az Európai Bizottság elnöke kedvenc pónijának megölése után után kérte a szigorú védelmi szabályok újraértékelését Európán belül.

A medve nem veszélyeztetett faj, ellenkezőleg túlszaporodott

Az én vidékemen, Sepsiszentgyörgy városában örömmel üdvözöljük azt a kezdeményezést, hogy a szürkefarkas szigorúan védett státuszát – ahogyan azt nemrég bejelentették – az Európai Unióban felülvizsgálják”, fogalmazta meg az Ursula von der Leyen-nek írt levelében Antal Árpád. Hozzáteszi: „felhívjuk a figyelmet arra, hogy a barnamedvékkel kapcsolatosan is nagy szükség van a védett státusz újraértékelésére.”

Egy olyan város polgármestereként, ahol sajnos egyre gyakrabban fordul elő, hogy a medvék a város utcáin sétálnak, én üdvözlöm az Európai Unió azon szándékát, hogy végre foglalkozik ezzel a kérdéssel. … A mi környékünkön a medvetámadás gyakori lett, és sajnos vannak olyan extrém esetek is, amikor a medve embert ölt. A Román Környezetvédelmi Minisztérium adatai szerint 2016 és 2021 között, azaz öt év alatt 154 embert ért medvetámadás Romániában, ezek közül 14 bizonyult halálosnak. A túlszaporulat problémáját nem sikerült megoldani Romániában, mert a túlnőtte már magát azon, hogy néhány egyed elszállításával vagy kilövésével orvosolni lehessen” - sorolja Antal Árpád.

Illusztráció | Fotó: Veres NándorTisztelettel arra kérem mind az Európai Bizottságot, mind Önt, hogy a farkasokkal kapcsolatos újraértékelő terveket terjesszék ki a medvékre is, tekintettel arra, hogy ez a helyzet Romániában riasztó méreteket öltött. …. Nem győzöm eleget hangsúlyozni, mennyire fontosnak tartjuk a jelenlegi egyedszámok tükrében a védett fajok státuszának a felülvizsgálatát, hiszen abban az esetben, ha egy faj már nem minősül veszélyeztetett fajnak, ellenkezőleg, a túlszaporodás jellemzi, az az adott fajon belül is nagy stresszhez és problémákhoz vezet, az élőhely krónikus hiányában. … Tehát, a fentiek tükrében, határozottan annak a kérésünknek adunk hangot, hogy a farkasokkal kapcsolatos kezdeményezés terjedjen ki a barnamedvére is, és őszintén reméljük azt, hogy ez a terv nemsokára a Bizottság asztalára kerül”, zárja levelét Sepsiszentgyörgy polgármestere.

Bukarest is kell a medveprobléma megoldásához

Antal Árpád szerint nyilván nem csak Brüsszelben fogják megoldani a medveproblémát, ehhez szükséges Bukarest is. Abszurd helyzet lenne, de úgy tűnik, az ebben illetékes környezetvédelmi miniszter nem akar szembesülni a problémával, míg össze nem fog 4-5 megye, és az egy hét alatt begyűjtött medvéket be nem viszik a fővárosba.

Zöld polgármesternek és állatvédőnek tartom magam. Szeretem és büszke vagyok arra, hogy Székelyföldön van medve, amely a régió szimbóluma, de a medvét az erdőben szeretem, nem az útszélén kéregetve, autók vagy vonatok által elgázolva, nem a gazdák állatait zabálva vagy elkeseredett gazdák által meggyilkolva” - fogalmazta meg Antal Árpád.

Sepsiszentgyörgyön szerdán kétszer is riasztottak medve miatt

A háromszéki megyeszékhely lakóit és a környékbelieket szerda reggel riasztották először Ro-Alert rendszeren, hogy medvét láttak Sepsiszentgyörgy bejáratánál, az Állomás negyed közelében. A nagyvad jelenlétét az egykori kályhagyár környékéről jelezték. Az ott lakókat arra intették, hogy maradjanak a lakásukban, ne közelítsék meg és ne próbálják etetni a medvét. Szerda késő délután egy újabb Ro-Alert üzenetet kaptak a sepsiszentgyörgyiek, ezúttal az Olt parján, Kilyén közelében jelezték a medve jelenlétét. Ezt az állatot végül sikerült befogni és elaltatni.

A Kovászna Megyei Környezetvédelmi Ügynökség igazgatója, Gheorghe Neagu azt nyilatkozta: több mint 2000 medve él Kovászna megye területén, és adataik szerint a nagyvadak csak ebben az évben több mint 563 ezer lej értékben okoztak kárt. Ebből eddig 291 ezer lej kártérítést folyósítottak a jogosultaknak. Idén 35 szarvasmarhát, 210 juhot, 7 kecskét, 27 sertést, egy lovat, 635 szárnyast, 31 nyulat pusztítottak el a medvék Kovászna megyében és tönkretettek 38 méhkast. Kárt tettek továbbá 35 hektár kukoricában, két hektár búzában, valamint kisebb területeken más termésben is. Idén Háromszéken három ember sérült meg medvetámadásban: egyikük szitabodzai, ketten bölöniek.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?