Bosszút áll a farkasokon a pónijáért Ursula von der Leyen

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke hétfőn megkongatta a vészharangot az Európai Unióban élő farkasfalkák „valós veszélye" miatt, és bejelentette az állat védett státuszának lehetséges felülvizsgálatát – írja az AFP.

„A farkasfalkák koncentrációja egyes európai régiókban valódi veszélyt jelent az állatokra és valószínűleg az emberekre is. Felszólítom a helyi és nemzeti hatóságokat, hogy szükség esetén tegyenek lépéseket. A jelenlegi uniós jogszabályok már lehetővé teszik számukra ezt" – mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.

Mint ismeretes, az Európai Bizottság elnökének volt egy pónija, melyet egy észak-németországi farmon tartottak, ahova tavaly szeptember 1-jén, az éj leple alatt belopózott egy farkas, és megölte az állatot. Akkor az Európai Néppárt törvényhozói – melynek von der Leyen is a tagja – hangosan követelték a farkasok és más nagyragadozók, például a medvék vagy a hiúzok védett státuszának felülvizsgálatát.

Illusztráció: Pexels
A hétfői nyilatkozattal összefüggésben az uniós végrehajtó testület hétfőn felkérte a helyi közösségeket, a tudósokat és minden érintettet, hogy szeptember 22-ig szolgáltassanak frissített adatokat a farkaspopulációról és annak hatásáról. A következő e-mail címen tehetik meg: EC-WOLF-DATA-COLLECTION@ec.europa.eu.
Az összegyűjtött adatok alapján a Bizottság dönt majd egy olyan javaslatról, amely adott esetben módosítja a farkas uniós védettségi státuszát, és aktualizálja a jogi keretet, hogy szükség esetén nagyobb rugalmasságot vezessen be a faj fejlődésére tekintettel.
Ez kiegészíti majd a helyi és nemzeti hatóságok számára az uniós jogban jelenleg biztosított lehetőségeket, hogy szükség esetén fellépjenek, valamint az ezen intézkedésekhez nyújtott jelentős uniós finanszírozást.
Az EU-ban élő farkasokra vonatkozó tudományos adatok bizottsági felülvizsgálata szerves részét képezi annak a mélyreható elemzésnek, amelyet a Bizottság az Európai Parlament 2022. november 24-i állásfoglalására válaszul végez. A Bizottság 2023 áprilisában kezdte meg a szakértői csoportoktól és a legfontosabb érdekelt felektől származó adatok, valamint a nemzeti hatóságok által a hatályos uniós és nemzetközi jogszabályok alapján jelentett adatok összegyűjtését. Ezek az adatok azonban még nem nyújtanak teljes képet ahhoz, hogy a Bizottság további intézkedéseket tervezhessen, ezért a Bizottság
hétfőn kibővíti ezt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?