Már dúl a kampány Magyarországon: fegyver is előkerült egy utcafórumon

Fegyverrel próbálták megzavarni az ellenzéki miniszterelnök-jelölti előválasztáson induló Dobrev Klára DK-s politikus utcafórumát pénteken Egerben - közölte a magyarországi ellenzéki párt sajtóirodája az MTI-vel.

A közleményben úgy fogalmaztak: "a Fidesz fegyveres provokátorokat küldött Dobrev Klára egri utcafórumára". Azt írták: mivel a nagyjából kétszáz fős kampányeseményt az elkövetőknek nem sikerült félbeszakítaniuk, egyikük egy váratlan pillanatban egy fegyvert rántott elő és ráfogta a rendezvény egyik résztvevőjére.

A DK európai parlamenti képviselője, Rónai Sándor rendőrt hívott a fegyverrel hadonászó férfi miatt, "a kiérkező rendőri egység pedig golyóálló mellénybe öltözött és őrizetbe vette a provokátorokat" - ismertették.

Soltész Bálint, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az egri esetről - a párt megjelölése és Dobrev Klára megnevezése nélkül - annyit közölt: a Széchenyi István utcában egy előzetesen bejelentett szabadtéri politikai rendezvényen megjelent három férfi és szóváltásba keveredett a résztvevőkkel. A vita közben az egyik férfi elővette engedéllyel tartott gáz-riasztófegyverét, "melyet azonban nem használt".

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A rendőrök a helyszínen elfogták a 25 éves felsőtárkányi férfit és két egri társát. Mindhárom férfit előállították, elszámoltatásuk megkezdődött - tette hozzá a szóvivő.

Gyurcsány őszödi beszédét kezdték lejátszani

A magyar lapok szerint Dobrev Klára kampányrendezvényén három ellendemonstráló „EL”, „KÚR”, „TUK”-feliratú táblákkal a nyakukban jelent meg, majd Gyurcsány őszödi beszédét kezdték lejátszani egy magukkal hozott hangszóróval. Az Egri ügyek című helyi lap tudósítása szerint az antigyurcsányista tiltakozókkal összeszólalkoztak néhányan a DK szimpatizánsai közül.

A demonstráló azt állította, hogy a kampányrendezvényre érkezők közül valaki ellökte, illetve a hangfalat megrugdosta valaki. Ezért ő elővett egy gázpisztolyt, és azt közelről az egyik résztvevő fejéhez tartotta.

A megyei lap honlapja, a Heol azt írja, hogy a három férfi nekik azt mondta, hogy egy Eger Hangjai nevű civil szerveződés tagjai. Ilyen nevű szervezet nyomai azonban nem jelennek meg az interneten, így a demonstrálók pártállásáról, esetleges szervezetéről egyelőre nincs információ

Kapcsolódók

Kimaradt?