Malala Juszafzai: emberiesség elleni bűncselekményként kellene kezelni a nemi alapú szegregációt

Az afganisztáni tálib rezsim ellehetetleníti a lányok életét, és a világnak emberiesség elleni bűncselekményként kellene kezelnie a nemi alapú szegregációt – jelentette ki Malala Juszafzai Nobel-békedíjas pakisztáni aktivista kedden Johannesburgban.

Az afgán lányok komoly árat fizetnek amiatt, hogy ellehetetlenítik az életüket, sokszor a droghoz menekülnek, vagy öngyilkosságot kísérelnek meg" - mondta Juszafzai a Mandela Alapítvány konferenciáján, amelyet annak alkalmából rendeztek, hogy tíz éve hunyt el Nelson Mandela volt dél-afrikai elnök, polgárjogi harcos.

Fotó: Malala Juszafzai Facebook oldala

A tálib kormányzat 2021 augusztusa szűkíti a lányok és nők jogait: két év leforgása alatt bezárták a középiskolák és az egyetemek kapuit előttük, nem járhatnak a közparkokba, a sportlétesítményekbe és a fürdőkbe.

Malala Juszafzai 2014-ben kapta meg a Nobel-békedíjat a gyermekek és fiatalok elnyomása ellen és tanuláshoz való joga védelmében folytatott harcáért.

Nevén kell nevezni az afganisztáni rezsimet, ki kell mondani, hogy az nemi alapú apartheid" – hangoztatta.

Kifejtette: a dél-afrikaiak megharcoltak azért, hogy nevén nevezzék és nemzetközi szinten büntetendőnek minősítsék a faji elkülönítésre építő ottani rendszert. Hozzátette, hogy a nemi alapú szegregációt még nem határozták meg nyíltan bűncselekményként, de ezt most már meg kellene tenni.

Novemberben neves feminista aktivisták és több Nobel-békedíjas nyílt levélben fordult az ENSZ-hez annak érdekében, hogy tegyék büntethetővé a nemek alapján történő elkülönítést, és vizsgálják felül az emberiesség elleni bűncselekményeket részletező egyezmény szövegét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?