Magyar Péter: „Nem kicsit, hanem nagyon, sőt nagyon-nagyon győztünk”
Történelmi győzelemről beszélt Magyar Péter, miután a Tisza Párt megnyerte az országgyűlési választásokat. A politikus szerint nem csupán szoros eredmény született: úgy fogalmazott, hogy „nem kicsit, hanem nagyon, sőt nagyon-nagyon” győztek.
Hangsúlyozta, hogy a siker a választók érdeme, akik nélkül mindez nem valósulhatott volna meg. Úgy vélte, a győzelem mértéke mindenki számára látható, és kiemelte: soha ennyien még nem szavaztak a demokratikus Magyarország történetében. Mint mondta, a Tisza Párt példátlan felhatalmazást kapott a kormányzásra, amely lehetőséget teremt egy működő ország felépítésére minden magyar számára.

A pártelnök szerint minden jel arra utal, hogy kétharmados többségük lesz az Országgyűlésben, ami szerinte biztosíthatja az átmenet hatékony és békés lebonyolítását. Háláját fejezte ki a több mint 3,3 millió szavazónak, akik bizalmat szavaztak nekik.
Beszédében köszönetet mondott családjának, önkénteseiknek, munkatársaiknak és jelöltjeiknek is, valamint minden támogatónak, aki hozzájárult a „rendszerváltáshoz”. Úgy fogalmazott: a választók „csodát tettek”, és Magyarország történelmet írt.
Magyar Péter kiemelte, hogy mindezt „teljes ellenszélben” érték el, miközben az állampárt teljes apparátusát bevetette ellenük. Szerinte a győzelem annak köszönhető, hogy a választók nem azt kérdezték, mit tehet értük a haza, hanem azt, hogy ők mit tehetnek az országért – és ezt tettek követték.
A politikus arról is beszélt, hogy a mostani eredmény minden magyar közös sikere, és egy új korszak kezdetét jelenti. Úgy vélte, az ország ismét európai irányba kíván haladni, olyan állammá válva, amely a teljesítményt értékeli, és minden polgár számára biztosítja az egészségügyet, az oktatást, valamint a méltó életfeltételeket.
Hangsúlyozta: olyan országot szeretnének építeni, ahol nem bélyegzik meg az embereket véleményük, hitük vagy életmódjuk miatt, és ahol nem a kapcsolatok, hanem az emberi minőség számít. Egy olyan Magyarország képét vázolta fel, ahová érdemes hazatérni, és ahol biztonsággal lehet családot alapítani.
Külön köszönetet mondott a külföldön élő magyaroknak is, amiért részt vettek a szavazáson, és arra kérte őket, hogy minél többen térjenek haza, mert – mint fogalmazott – minden magyarra szükség van.
Kapcsolódó
Beszéde végén hangsúlyozta, hogy a Tisza-kormány minden magyart képviselni fog, mivel ez minden kormány alapvető kötelessége. Úgy fogalmazott, nem szabad különbséget tenni magyar és magyar között. Hozzátette: a választók döntésükkel Európa mellett tették le a voksukat, és felhatalmazást adtak az ország rendbetételére. Kijelentette, a külhoni magyarok is számíthatnak rá.
Magyar Péter végül elismerte az előttük álló feladatok súlyát, és azt ígérte: minden nap azon fognak dolgozni, hogy megszolgálják a választók bizalmát.
A beszéd folytatásában Magyar Péter arról beszélt, hogy olyan kormányt kívánnak alakítani, amelynek működésében minden magyar számára egyértelmű lesz: komolyan veszik a választóktól kapott felhatalmazást. Elismerte, hogy nehéz időszak következik, mivel – mint fogalmazott – a számok is azt mutatják, hogy jelentős problémákkal kell szembenézniük. Hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a „károkozást már sikerült megállítani, még ha hatalmas munka is áll előttük.”
Felszólította a leköszönő miniszterelnököt, hogy a továbbiakban ügyvezető kormányként járjon el, és tartózkodjon minden olyan döntéstől, amely korlátozná a leendő Tisza-kormány mozgásterét. Emellett arra kérte a köztársasági elnököt, hogy haladéktalanul kérje fel őt kormányalakításra, majd ezt követően mondjon le tisztségéről.
Végül úgy fogalmazott: ugyanezt várja el mindazoktól is, akiket az elmúlt 16 évben az Orbán-kormány juttatott pozícióba, és akiket szerinte a hatalom „a nép nyakára ültetett”.
Magyar Péter arról is beszélt, hogy kormányra kerülve csatlakozni kívánnak az Európai Ügyészséghez, és garantálni fogják az ország demokratikus működését. Hangsúlyozta: nem engedik többé, hogy bárki „rabul ejtse” a szabad Magyarországot. Kijelentette azt is, hogy Magyarország ismét erős és megbízható szövetségese lesz az Európai Unió-nak és a NATO-nak.
Megszólította a Fideszt is. Úgy fogalmazott, tisztában van azzal, hogy csalódottak, és nehéz számukra megélni a vereséget, valamint azzal is, hogy haragot érezhetnek iránta. Hozzátette: megérti ezeket az érzéseket. Kijelentette, hogy miniszterelnökként az ő vezetőjük is lesz, és a hét minden napján azon fog dolgozni, hogy begyógyítsák a sebeket, valamint őket is képviselni fogja.
CSAK SAJÁT