Lavrov szerint a Nyugat nem teljesíti a gabonaegyezmény megújításának feltételeit

A Nyugat nem teljesíti a fekete-tengeri gabonaszállításra vonatkozó, egy hét múlva lejáró egyezmény megújításának feltételeit – mondta Szergej Lavrov orosz külügyminiszter török kollégájával, Hakan Fidannal folytatott telefonbeszélgetése során.

A feltételek közé tartozik az orosz gabona- és műtrágyaexportot akadályozó szankciók eltörlése – emlékeztetett az orosz külügyminisztérium vasárnap.

Fotó: Agerpres/EPA

A Törökország és az ENSZ közvetítésével 2022 nyarán létrejött megállapodás július 17-én jár le. Az egyezmény véget vetett az ukrajnai fekete-tengeri kikötők hónapokig tartó orosz blokádjának. Az ENSZ felszólította a feleket, hogy a globális élelmezésbiztonság biztosítása érdekében hosszabbítsák meg a megállapodást.

A török és az orosz külügyminiszter beszélt arról is, hogy Törökország – Moszkva által kifogásolt módon – hazaengedett olyan ukrán tiszteket, akik részt vettek a mariupoli Azovsztal acélmű védelmében.

Orosz források szerint Ankara és Moszkva megerősítette a további szoros együttműködés szükségességét, annak ellenére, hogy az orosz kormány elégedetlenségének adott hangot az Azov ezred parancsnokainak hazatérése és az Ukrajnának szállított fegyverek miatt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?