Lampedusa szigetére szünet nélkül érkeznek a migránsok

Lampedusa szigetére szünet nélkül érkeznek a migránsok

Mintegy félszáz, emberekkel teli csónak érkezett augusztus utolsó hétvégéjén Lampedusa szigetére, ahol a tábor zsúfoltsága miatt a hatóságok egészségügyi és biztonsági veszélytől tartanak - jelentették a hírügynökségek vasárnap.

Szokás szerint ismét a hét utolsó napjaiban tetőzött a migránsok érkezése a dél-olaszországi szigeten. Több mint ezren érkeztek egyszerre, közöttük az év eleje óta regisztrált második legnépesebb csoport, 539 fő, akik egy huszonkét méteres hajóval keltek át a tengeren.

Fotó: MTI

A parttól hét mérföldre helyezték át őket az olasz tengerészet Diciotti nevű hajójára, mely Lampedusa kikötőjébe szállította őket. A migránsok nagy része Bangladesből, Szíriából és Marokkóból származik.

A migránsok érkezésének körülményeit vizsgáló Luigi Patronaggio szicíliai ügyész nyilatkozata szerint, a több mint ötszáz fős csoport mozgatása szervezett bevándorlásra utal: a különböző térségekből származó migránsokat észak-afrikai táborokban tartják, majd innen indítják el őket a Földközi-tengeren.

A kormánypárti Ligát vezető Matteo Salvini közösségi oldalán üdvözölte, hogy az ügyészség „végre észrevette”, hogy a migrációt bűnszervezetek mozgatják. „Ki gondolta volna? Ez nem migráció, hanem invázió!” – írta Salvini, akinek volt belügyminiszterként szeptember közepén egy szicíliai bíróságon kell védekeznie egy migránscsoport korábbi feltartóztatása miatt.

Matteo Salvini nyilvánosságra hozta, hogy a déli szigeteknél felállított négy karanténhajó fenntartása, melyeken a migránsokat helyezik el a pozitív koronavírus fertőzöttek kiszűrésére, egyenként naponta 50 ezer euróba kerül. A jobboldali politikus szerint a költségeket a mostani belügyminiszterrel, Luciana Lamorgesével és a baloldali Demokrata Párttal (PD) kellene megfizettetni.

Lampedusa és Szicília hatóságai hétfőn a migráció egészségügyi és biztonsági kockázatairól egyeztetnek. Év eleje óta több mint 38 ezer illegális bevándorló érkezett, jelentős többségük a déli partokra. Csak augusztusban kilencezren érkeztek a tavaly ugyanebben a hónapban mért valamivel több mint ötezerhez képest.

A 250 főre tervezett lampedusai migránsközpontban a hétvégén ott tartózkodók száma elérte az ezernégyszázat. Salvatore Martello lampedusai polgármester pénteken az MTI-nek adott interjúban az Európai Unió felelősségét hangsúlyozta, mivel „jelenleg is csakis az afganisztáni menekültválságot tartják sürgető problémának, miközben szemet hunynak a Földközi-tengeren érkező tömeges migráció felett”.

Kapcsolódók

Kimaradt?