Köztársaság lesz a futóparadicsom – megválasztották Barbados első elnökét

Barbados, amelyet a világ elsősorban síkfutó olimpikonjairól ismer, november végén elszakad a brit monarchiától. A Kis-Antillákhoz tartozó sziget köztársaság lesz, és most megválasztották az első elnökét.

A 72 éves Dame Sandra Mason 2018 óta az ország főkormányzója, vagyis az angol királynő képviselője az országban. A köztársasági elnököt a parlament választotta meg. November 30-i eskütétele egybeesik majd az ország függetlené válásának 55. évfordulójával. A karibi szigetországban az államformaváltást már 1998-ban javasolták egy alkotmányfelülvizsgálat eredményeképpen – jegyezte meg a BBC brit közszolgálati média.

A 285 ezer lakosú Barbados a Karib-tenger egyik legnépesebb és leggazdagabb országa. Valamikor nagyon függött a cukorexportjától, de azóta az idegenforgalom és a bankszektor is fontos bevételi forrása lett.

De nem Barbados az első karibi ország a volt brit gyarmatbirodalmon belül, amely köztársasággá válik: Guyana már 1970-ben az lett – csupán négy évvel a függetlenné válás után –, és köztársaság lett még Trinidad és Tobago 1976-ban, valamint a Dominikai Közösség is 1978-ban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?