Kijevben tárgyal Maia Sandu, Zelenszkij és Charles Michel, az Európai Tanács elnöke 

Kijevbe látogatott kedden Maia Sandu. A Moldovai Köztársaság elnöke egy előre be nem jelentett vizit keretében utazott Ukrajnába, ahol találkozott az Európai Tanács elnökével is.  

Mint arról a moldovai elnök Twitter bejegyzésében tájékoztatott, Kijevben ukrán kollégájával, Volodimir Zelenszkijjel közösen folytatnak megbeszéléseket Charles Michellel, az ET elnökével. Közölte azt is: az egyeztetésen a Moldovai Köztársaság és Ukrajna európai uniós integrációjáról, valamint a régió biztonságának erősítéséről lesz szó. 

Közös megemlékezés Kijevben Fotó: Maia Sandu Facebook oldala

Maia Sandu Volodimir Zelenszkij és felesége, Olga Zelenszka társaságában megkoszorúzta a méltóság forradalmának” emlékművét. Ukrajnában az utóbbi negyed évszázad alatt két forradalom is volt:  2004-ben az első Majdan, a narancsos forradalom, 2013-14 fordulóján pedig a méltóság forradalma vagyis a második Majdan. Utóbbi 2013 novemberében indult, amikor tüntetések kezdődtek Kijev főterén, a Majdanon, az Euromajdan ellenzéki társulás szervezésében. A demontrációk kiváltó oka az volt, hogy az euroatlanti integrációból, konkrétan az EU társulási szerződéstől az elnök, Viktor Janukovics visszatáncolt, miután egy kedvező ajánlatot kapott Vlagyimir Putyin orosz elnöktől. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?