Kijev nem akar engedményeket tenni a gabonamegállapodás visszaállítása végett

Ukrajna visszautasítja Törökország azon felvetését, hogy engedményeket tegyen Oroszországnak a fekete-tengeri gabonaegyezmény visszaállítása végett – közölte kedden Mihajlo Podoljak, az ukrán elnök tanácsadója.

A Reuters hírügynökségnek nyilatkozva Podoljak kijelentette, hogy a kijevi vezetés nem fogja eltűrni a Moszkva elleni szankciók enyhítését, mert az „a lekenyerezés” politikájának egy formája lenne.

„Legyünk végtére realisták, és hagyjunk fel nem létező lehetőségek megvitatásával, még inkább pedig azzal, hogy további bűncselekmények elkövetésére bátorítsuk Oroszországot!” – hangoztatta az ukrán elnöki tanácsadó. Podoljak Recep Tayyip Erdogan török elnök megjegyzéseire reagált, amelyeket hétfőn tett orosz hivatali partnerével, Vlagyimir Putyinnal tartott megbeszélésén.

Fotó: Agerpres/EPA

Az ukrán tanácsadó kijelentette, hogy Oroszország „rendkívül érdekelt” az ukrán tengeri kikötők és gabonaszállítási infrastruktúra lerombolásában. Mint mondta, Oroszországnak nincs szüksége a megállapodásra, hiszen abban érdekelt, hogy elvágja Ukrajnát a globális gabonapiactól a Fekete-tenger feletti ellenőrzés monopóliumát biztosítva magának.

„Hol van itt az ukrán engedékenység helye?” – kérdezte Podoljak. „Legyünk világosak, egyértelműen nem fogjuk az agresszor lekenyerezésének (…) és a szankciók feloldását eredményező engedékenységnek a politikáját játszani” – hangoztatta.

Erdogan hétfőn úgy vélekedett, hogy a megállapodást hamarosan fel lehet éleszteni az elvárásoknak megfelelő megegyezéssel. Putyin pedig azt mondta, hogy Oroszország kész visszatérni az ukrán gabona, valamint az orosz élelmiszer és műtrágya kiviteléről megkötött, úgynevezett fekete-tengeri kezdeményezéshez, de ez mindaddig nem fog megtörténni, amíg a Nyugat nem teljesíti Moszkvának tett ígéreteit.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?