Kiderült, ki lesz az Egyesült Államok új külügyminisztere

Marco Rubio floridai szenátort nevezte meg majdani külügyminisztereként Donald Trump az Egyesült Államok leendő elnöke, adta hírül az MTI.

A november 5-én ismét elnökké választott Donald Trump közleményben jelentette be újabb döntését, amelyben jelöltjét a szabadság erőteljes hangjaként jellemezte, és azt írta róla, hogy “erős szószólója lesz a nemzetünknek, igaz barátja szövetségeseinknek, és félelmet nem ismerő harcos, aki soha nem hátrál meg ellenfeleink előtt”.Donald Trump és Marco Rubio | Fotó: Facebook/Marco Rubio

Marco Rubio 1971-ben született kubai bevándorlók gyermekeként, jogász végzettsége van és 39 évesen 2010-ben választották a washingtoni Kongresszus felsőháza, a szenátus tagjává. Az új adminisztrációban az igazságügyi miniszteri tisztségre Matt Gaetz, floridai képviselő Donald Trump jelöltje - derült ki a leendő elnök szintén szerdán kiadott közleményéből.

Donald Trump választását azzal indokolta, hogy Matt Gaetz kongresszusi munkája során figyelmet keltő módon tett erőfeszítéseket az igazságügyi minisztérium (Department of Justice) megreformálása érdekében.

“Matt megszünteti majd a kormányzati erő politikai célokra, fegyverként való felhasználását, védelmezi a határainkat, visszaszorítja a bűnszervezeteket, és helyreállítja az amerikaiak szertefoszlott hitét és bizalmát az igazságügyi minisztériumban”- fogalmazott Donald Trump.

Az amerikai igazságügyi miniszter hivatalos megnevezése az Egyesült Államok szövetségi legfőbb ügyésze.

A Donald Trump második elnöki ciklusát szövetségi legfőbb ügyészként kezdő Matt Gaetz 1982-ban született, 2016-ban választották a Kongresszus képviselőjévé, de már 2010-ben, 18 évesen tagja lett Florida állam törvényhozásának.

Kapcsolódók

Kimaradt?