Trump megnevezte a Pentagon és a CIA leendő vezetőit

Pete Hegseth katonai veteránt nevezte meg leendő védelmi minisztereként Donald Trump kedden. Donald Trump szintén kedden megnevezte a Központi Hírszerző Ügynökség (CIA) leendő igazgatóját John Ratcliffe, a Nemzeti Hírszerzés korábbi igazgatójának személyében. 
 

A november 5-i elnökválasztás győztese közleményben hozta nyilvánosságra döntését Pete Hegseth jelöléséről, akiről azt írta, hogy kemény, okos és igazán hisz az „Amerika az első” alapvetésben. Kiemelte, hogy a leendő védelmi miniszter szószólója a veteránok ügyének, és elkötelezett képviselője lesz a „Békét erő által” védelmi politikának.

Pete Hegseth Irakban és Afganisztánban is részt vett katonai bevetésekben Fotó: Pete Hegseth Facebook oldala

Pete Hegseth Irakban és Afganisztánban is részt vett katonai bevetésekben, amelyekért kétszer megkapta a Bronz Csillag kitüntetést. A közelmúltban megjelent könyvében az amerikai hadsereg átalakítására vonatkozó elképzelését fejtette ki, amelyet az érdem és kiválóság, valamint elszámoltathatóság alapelvére építene. A 44 éves Hegseth dolgozott veteránok érdekképviseletét ellátó szervezetek vezetőjeként, az elmúlt 8 évben pedig a Fox News hírtelevízió műsorvezetőjeként.

Donald Trump szintén kedden megnevezte a CIA leendő igazgatóját John Ratcliffe, a Nemzeti Hírszerzés korábbi igazgatójának személyében - számolt be az MTI. Közleményében kiemeli, hogy John Ratcliffe az első, aki az Egyesült Államok két legmagasabb hírszerzői tisztségét, azaz a Központi Hírszerző Ügynökség és Nemzeti Hírszerzés igazgatói posztját is betöltheti. Az Egyesült Államok következő izraeli nagyköveteként Mike Huckabee korábbi kormányzót, baptista lelkészt jelölte Donald Trump kedden, míg a Közel-Keletért felelős megbízott Steven C. Wittkof üzletember lesz.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?