Trump nyerte a tévévitát, pánik tört ki a demokraták körében

A nemzetközi sajtó egyértelműen Donald Trump korábbi elnököt hozta ki győztesen a csütörtök este rendezett első amerikai elnökjelölti vitából, amelyben Joe Biden gyakorlatilag leszerepelt. A hirado.hu beszámolója szerint a demokraták között kitört a pánik, vannak akik egyenesen azt szorgalmazzák, hogy más jelölt legyen a jelenlegi elnök helyett.
 

Történelmi vitának lehettek szemtanúi a nézők, ugyanis az amerikai elnökjelölti televíziós viták 64 éve tartó történelmében először fordult elő, hogy két, már elnöki tapasztalattal rendelkező jelölt csapott össze. Az Atlantában rendezett vitát a felmérések szerint több mint százmillió amerikai választópolgár látta. A nemzetközi sajtó és a vezető médiumok is egyértelműen a korábbi elnököt, Donald Trumpot hozza ki győztesen a vitából, Joe Biden ugyanis gyakorlatilag leszerepelt, és ahelyett, hogy eloszlatta volna a korával és alkalmasságával kapcsolatos kételyeket, csak megerősítette azokat.

A jelenlegi államfő a vita elején még sértegette is Trumpot, és azzal vádolta, hogy kitért a kérdések elől, és inkább a saját témáiról beszélt. Ellenben a korábbi elnök tartotta magát a meghatározott időkorlátokhoz, míg Bident többször félbe kellett szakítani, ráadásul sokszor érthetetlenül, akadozva beszélt, idegesnek és gyengének tűnt. Kihívója ezzel szemben „agresszív volt, de fegyelmezett”.

A Politico azt írja, Bidennek csak annyit kellett volna tennie, hogy megismétli az évértékelő beszédében nyújtott teljesítményét, ehelyett viszont nagyot botlott, és az első benyomás bizony sokat számít. A 444 szerint több amerikai laphoz hasonlóan a New York Times is arról írt már a vita közben is, hogy percekkel az esemény kezdete után már voltak demokraták, akik pánikoltak a közösségi médiában, és a Biden életkora és mentális frissessége miatti aggodalom, ami minimum hónapok óta kicsit amolyan szőnyeg alá söpört téma a demokrata oldalon, hirtelen központi témává vált. Felerősödtek azok a hangok is, melyek szerint a Demokrata Pártnak el kell gondolkoznia azon, hogy tényleg Bidennel vágjanak-e neki a novemberi választásnak. Ezt pedzegette a CNN vita utáni műsorában Barack Obama korábbi vezető stratégája, David Axlerod is.

Trump-rajongó a tévé előtt Fotó: Agerpres

A Magyar Nemzet arról tudósít, hogy a brit sajtó köréből a The Telegraph szerint a demokraták már másik jelöltet állítanának Biden helyett a vitán nyújtott „katasztrofális” teljesítménye után. Végig motyogott, elvesztette a fonalat, időnként pedig zavarodottnak tűnt és lefagyott – sorolja a lap, hozzátéve, hogy a demokratáknál tapasztalható pánikkal ellentétben Trump kampánycsapatában szélesek a mosolyok.

Kiss Rajmund, az M1 amerikai választási szakértője szerint a két jelölt vitája meglehetősen puhára sikerült, egyáltalán nem emlékeztetett egy valódi bokszmérkőzésre, mint amit a korábbiakban megszokhattunk. Ez pedig leginkább Joe Bidennek volt köszönhető. „Az ökölvívás az egyik legősibb és talán legszebb olimpiai sportág. Én még olyan bokszmeccset nem láttam, ahol a kék sarokból érkező és a piros sarok felé ütni szándékozó bokszoló azt mondaná az ellenfelének, hogy „te szerencsétlen hazug vesztes vagy”, hiszen a tizenkettedik percben Joe Biden így hívta Donald Trumpot. Eközben a vitán ennek pontosan az ellenkezőjét láthattuk” – mondta Kiss Rajmund az M1-en.

A hirado.hu beszámolója szerint vitán a demokráciáról is szó esett, ami a nagyon érdekes témája volt a beszélgetésnek. Joe Biden ugyanis azt mondta, hogy aki Donald Trumpra szavaz, az nem a demokráciára szavaz. A szakértő szerint ez a kijelentés bárhol a világban óriási port kavart volna. Kiss Rajmund szerint a gazdaság helyzete az egyik legfontosabb kérdés, hiszen annak állapotát minden amerikai a saját zsebén érzi. Donald Trump a migráció témájára építette fel a kampányát, hiszen a felmérések szerint az amerikai választók számára a kérdés kiemelten fontos.

2016 óta a migráció folyamatosan a politikai napirend része. Joe Biden elnöksége alatt tizenhárommillió illegális migráns érkezett az Egyesült Államokba. Ez óriási biztonsági kockázatot és gazdasági terheket jelent az amerikai polgároknak. Nagyon érdekes volt, amikor Biden a vita közben azt mondta Trumpnak, hogy a déli határon szolgáló határőröknek élvezi a bizalmát. Ebben biztos vagyok, hogy nem így van” – idézte a portál Kiss Rajmundot, aki szerint Trumpot támogatja a határőrök szervezetek szövetsége, csakúgy mint az ország legtöbb rendőri szervezete.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?