McDonald'sba állt be dolgozni Donald Trump

Gyorséttermi pult mögé állt be dolgozni Donald Trump republikánus elnökjelölt választási kampányának részeként Pennsylvania államban vasárnap, míg Kamala Harris demokrata jelölt egy Georgia állambeli baptista templom istentiszteletén buzdította szavazásra a híveket – írja az MTI.

Donald Trump a választás végeredménye szempontjából meghatározónak tartott Pennsylvania államban az egyik legnépszerűbb, és legrégibb amerikai gyorsétteremlánc üzletében állt be a pult mögé dolgozni, amit azzal kommentált, hogy 15 perccel tovább végzett munkát ilyen étteremben, mint demokrata ellenfele.

Ezzel arra utalt, hogy Kamala Harris korábban azt állította: diákként gyorsétteremben dolgozott, de ezt nem tudta alátámasztani.

Fotó: Trump Facebook oldala

A volt elnök interjút is adott egy vasárnapi televízióműsornak, amiben vezető kaliforniai demokrata politikusokat, így Adam Schiff képviselőt és Nancy Pelocy korábbi házelnököt „belső ellenségnek” nevezett. Nancy Pelosival kapcsolatban megismételte azt az állítását, hogy a 2021. január 6-i zavargások idején nem hagyta jóvá elnöki kezdeményezését, amivel a Nemzeti Gárda 10 ezer tagját vezényelték volna a Capitolium, a törvényhozás épülete védelmére.

Donald Trump szombaton a Pennsylvania állambeli Latrobe városában, Pittsburgh közelében tartott választási gyűlésén adócsökkentéseket ígért, és azt hangoztatta, hogy véleménye szerint az elnökválasztás legkomolyabb tétje az illegális bevándorlás megállítása, mert az „az ország kulturális szövetét” rombolja le.

Kamala Harris alelnök és demokrata elnökjelölt vasárnap a Georgia állambeli Atlanta egyik elővárosának egy túlnyomóan afroamerikaiak által látogatott baptista templomában a szavazatok korai leadására biztatta a híveket. Úgy fogalmazott, hogy „az országunk útkereszteződés előtt áll, és hogy innen merre tartunk, az tőlünk, amerikaiaktól és hívő emberektől függ”.

Úgy vélte: a választás tétje, hogy az Egyesült Államok „a káosz, a félelem, és gyűlölet, vagy a szabadság, a részvét és igazság országa” lesz-e.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?