A republikánus mesterterv, amely miatt diktátorozzák Trumpot

A szombati merényletet megelőző napokban Donald Trump megpróbált elhatárolódni a Republikánus Párt holdudvarába tartozó alapítványok és egykori tisztségviselők által kidolgozott, „Project 2025” című mestertervtől. A demokraták szerint a projekt beszédes bizonyítéka annak, hogy Trump veszélyes, második elnöksége az amerikai demokrácia végét jelentené.

„Vagy a mély állam pusztítja el Amerikát, vagy mi pusztítjuk el a mély államot.” Ezekkel a szavakkal indította harmadik elnökválasztási kampányát Donald Trump valamivel több mint egy éve. Nem teljesen világos, hogy „elpusztítás” alatt mit értett, viszont eléggé pontos fogalmaink vannak arról, hogy mit tart mély államnak, és miért haragszik rá.

A szombati merénylet | Fotók: Agerpres/EPA

Amikor 2017 januárjában Donald Trump beköltözött a Fehér Házba, sokan annak szurkoltak, hogy a valóságshow-sztárból lett politikus nehogy beváltsa a kampányban tett ígéreteit. Nem sokkal később megnyugodva konstatálták, hogy az új elnök közpolitikái gyakran köszönő viszonyban sincsenek azzal, amit vártak tőle. És nem az történt, hogy Trump elkezdett hirtelen másként gondolkodni, hanem hogy az elképzelései jelentősen átalakultak vagy elakadtak a sok tízezer hivatásos közszolgát foglalkoztató szövetségi adminisztrációban. Trump már hivatali ideje alatt többször hivatkozott – félig-meddig viccesen – erre az apparátusra mély államként (deep state).

Közvetlenül a 2020-as elnökválasztás elvesztése után a republikánusok elkezdtek készülni a 2025-ös visszatérésre, illetve arra, hogy lehetőleg ne ismétlődjenek meg az első Trump-mandátum kudarcai. Brooke Rollins, a volt elnök egyik bizalmasa létrehozott egy agytrösztöt (America First Transition Project) azzal a céllal, hogy a következő konzervatív adminisztráció „az első naptól kezdve rendelkezzen a szükséges tudással, készségekkel és személyzettel, hogy az amerikai nép nevében mielőbb gyakorlatba ültethesse az elnök agendáját”.

Aki Trump novemberi győzelme esetén a 2017-2021 közötti káosz megismétlődésére számít, az több megfigyelő szerint nagy valószínűséggel csalódni fog. Donald P. Moynihan politológus, a Georgetown Egyetem professzora novemberben a New York Times hasábjain közölt véleménycikkében hívta fel a figyelmet, hogy Trumpnak van egy mesterterve a „mély állam” lebontására. Ezt a Heritage Foundation köré szerveződött republikánus koalíció dolgozta ki Project 2025 címmel.

50 ezer közszolgát rúghatnak ki

Moynihan szerint a 920 oldalas dokumentum olvasása közben először az tűnik fel, hogy mennyire áthatja a konzervatív–liberális kultúrharc. Több tucatnyi alkalommal szerepel benne például a „woke” kifejezés, amellyel a jobboldal a diverzitásnak túl nagy jelentőséget tulajdonító baloldali csoportokat és ideológiát jelöli.

A Project 2025 felvázolja a konzervatív program megvalósításának módját, mégpedig a szövetségi bürokrácia gyökeres átalakítása révén. „A célunk korrigálni a rengeteg liberális ostobaságot, amely az elmúlt fél évszázadban alattomosan behálózta a végrehajtó hatalmat” – nyilatkozta a Wall Street Journalnek Kevin Roberts alapítványi elnök, a projekt egyik „atyja”. Elmondása szerint a terv több mint száz konzervatív szervezet támogatásával, 22 millió dolláros költségvetéssel jött létre. Részletesen felvázolja a mély állam lebontását, illetve tartalmaz egy részletes akciótervet a konzervatív elnökség első fél évére.

Moynihan szerint a projekt méretei és kifinomultsága példátlan. Az előző Trump-elnökségtől eltérően a republikánus adminisztrációnak ezúttal rendelkezésére áll majd több tízezer „ellenőrzött hátterű” lojalista, akik elfoglalhatják a kulcspozíciókat a különböző állami ügynökségeknél.

Az amerikai elnökök mintegy négyezer úgynevezett politikai pozícióba nevezhetik ki saját embereiket. Ezzel szemben a több tízezer hivatásos szövetségi alkalmazott csak rendkívüli esetben, súlyos kihágás esetén mozdítható el. Előző mandátuma utolsó évében Trump kiadott egy rendeletet, amely nagyobb rugalmasságot biztosított a kormányügynökségeknek a felvétel során, illetve kiiktatta az óvás lehetőségét a szövetségi alkalmazottak elbocsátásakor. A „Schedule F” néven ismertté vált rendelkezés a közpolitikákra befolyással bíró, azaz vezető pozíciót betöltő közszolgákra vonatkozott. Joe Biden közvetlenül a beiktatása után érvénytelenítette a rendeletet, amelyet a Heritage Foundation most nemcsak visszahozna, hanem jelentősen ki is bővítene. Ha az eredeti változat a szövetségi alkalmazottak 3-4 százalékát érintette volna, az új javaslat szerint mintegy ötvenezer köztisztviselőt cserélnének le Trump-lojalistával. „Nemcsak a hatalom, hanem a radikális baloldali ideológia is koncentrálódik ezekben az alkalmazottakban” – magyarázta a lépés szükségességét Kevin Roberts.

A Heritage Foundation mesterterve felszámolná a belbiztonsági és az oktatási minisztériumot, a legfőbb ügyészség és a Szövetségi Nyomozóiroda (FBI) működését pedig közvetlenül az elnöknek rendelné alá.

Trump, a diktátor

A javaslatok mögött hangzatos jogi teória áll, az egységes végrehajtás elmélete (unitary executive theory). Ennek alapját az amerikai alkotmány második cikke képezi, amely szerint „a végrehajtó hatalom az Amerikai Egyesült Államok elnökét illeti meg”. A teória kritikusai szerint Trump lényegében abszolút hatalomra törekszik. Meg akar szabadulni a kongresszus jelentette ellensúlytól, miután a másik hatalmi ágat, a legfelsőbb bíróságot semlegesítette az előző mandátuma idején azzal, hogy jelöléseivel 6–3-ra növelte a testületben a konzervatív többséget.

A legfelsőbb bíróság a kezére játszik Trumpnak. A hónap elején a testület mentelmi jogot biztosított az elnököknek a hivatalos minőségükben elkövetett cselekményekre. Jogászszakértők szerint ez a döntés megalapozhatja az elnöki hatalom kiterjesztését.

Az utóbbi hetekben Joe Biden kampánya középpontjába ez a „diktatórikus” projekt került, különösen a regnáló elnök június végi, katasztrofális tévészereplése után. Biden egyik fő érve a visszalépését sürgetők számára az, hogy egyedül ő képes legyőzni az amerikai demokráciára halálos veszélyt jelentő Donald Trumpot.

„A Project 2025 tönkreteszi Amerikát. Nézzenek utána” – jelenti ki Biden egy X-en közzétett videóban. Egy szombati kampányrendezvényen a demokrata elnök ugyancsak a tervre utalva figyelmeztetett: „Az elnöksége első napjától kezdve Trump diktátor lesz”.

Daniel Goldman New York-i kongresszusi képviselő vezetésével létrejött egy demokrata akciócsoport a Project 2025 megállítása céljával. Konkrétan azon dolgoznak, hogy „minden amerikai, aki november 5-én az urnákhoz járul, pontosan tudja, mit kap, ha Donald Trump nyer”.

A demokrata kampány hatására Donald Trump igyekszik elhatárolódni a projekttől. Saját közösségi oldalán közzétett bejegyzésében a minap azt állította, hogy semmit sem tud róla, mi több a javaslatok egyike-másikja „nevetséges és zavaros”. Egyúttal sok szerencsét kívánt a szerzőknek.

„Nincs sértődés”

Donald Trump elhatárolódása a demokraták szerint mindössze taktikai húzás. „Ő is tisztában van vele, hogy az amerikai nép nem támogatna egy ilyen szélsőséges programot” – magyarázta a Wall Street Journalnek Daniel Goldman demokrata képviselő. A lap emlékeztetett, hogy a Heritage Foundation olyan konzervatív agytröszt és lobbicsoport, amely a Reagan-éra óta biztosítja a személyzeti utánpótlást a republikánus kormányok számára. Ráadásul két éve Trump még ismerni vélte a Heritage Alapítványt és a jövőbeli konzervatív politika alakításában betöltött szerepét.

Fotó: Trump Facebook oldala

Kevin Roberts egyébként nem is sértődött meg a volt elnök bejegyzése miatt. Azt mondta: megérti, hogy Trump megpróbál megnyerni egy elnökválasztást, ezért a nyilatkozatait politikai megfontolások irányítják, „szóval nincs sértődés”.

Bár Trump igyekszik elhatárolódni tőle, politikai platformja és a Project 2025 között jelentősek az átfedések. Például masszív deportálást ír elő, amire Trump nyilvánosan elkötelezte magát. (Érdekes, hogy a bevándorlást úgy állította be, mint rendkívüli fenyegetést a fekete és latin-amerikai lakosságra azáltal, hogy a migránsok az ő munkahelyüket veszélyeztetik.)

Felfedezhetők ugyanakkor különbségek is. A Project 2025 részletesen tartalmazza például, hogyan kell leszűkíteni az abortusztablettákhoz történő hozzáférést. A dokumentum szerint ezek jelentik „a legnagyobb veszélyt a meg nem született bébikre”, mivel a postán megrendelhető tablettákkal kijátszhatók az egyes tagállamokban életbe léptetett abortuszkorlátozások és tilalmak. Részletes tervek vonatkoznak a megújuló energia-beruházások csökkentésére és „az olaj és gáz elleni háború megállítására”.

Ami az abortuszt illeti, Trump tervei kevésbé távolra mutatók, mint a Project 2025 agresszív javaslatai. Mit több, a Republikánus Párt múlt héten közzétett programja enyhíti a párt álláspontját az abortusz és a melegházasság kérdésében. Az „Amerika mindenekelőtt – visszatérés a józan észhez" címet viselő platformot várhatóan az eheti jelöltállító konvención fogadják el. A dokumentumban nem szerepel az abortusz országos betiltása – a kérdés szabályozását az államokra bíznák. A változás mögött az állhat, hogy 2022 őszén az alkotmányos abortuszjog eltörlésének köszönhetően a demokratáknak sikerült megfordítaniuk a félidős választásokat, és a republikánusok nem akarják, hogy az abortuszjog ismét a kampány központi kérdése legyen.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?