Ki lesz az elnöki posztról lemondott Novák Katalin utódja?

Március végére új köztársasági elnöke lehet Magyarországnak. A sajtóban máris különböző értesülések, találgatások jelentek meg a nevekkel kapcsolatban. 

Kedden hivatalosan is lemondott posztjáról Novák Katalin magyar államfő. A távozás előzménye egy tíz nappal korábban nyilvánosságra került korábbi döntés, amelyben az elnök kegyelmet adott a bicskei gyermekotthon igazgatóhelyettesének, aki a bírósági ítélet szerint bűnsegédként támogatta felettese pedofil tevékenységét, kiskorúakat akart rávenni terhelő tanúvallomásuk megváltoztatására.A magyar alkotmány értelmében az államfő lemondását az Országgyűlésnek kell elfogadnia. Ezt követően a képviselőknek 30 napon belül új köztársasági elnököt kell a honatyáknak választani. 

Navracsics Tibor az egyik esélyes Fotó: Navracsics Tibor Facebook oldala

A magyarországi sajtóban megjelent információk szerint a jelenlegi honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf és az egykori uniós biztos, most a közigazgatási és területfejlesztési tárcáért felelő Navracsics Tibor is esélyes lehet arra, hogy a Fidesz államfőjelötje legyen. Szóba kerülhet Trócsányi László EP-képviselő, volt igazságügyi miniszter, Stumpf István egykori alkotmánybíró is. A legesélyesebb jelöltként emlegetett Navracsics Tibor az ATV kérdésére, hogy mit szól ahhoz a felvetéshez, miszerint ő lehet a következő köztársasági elnök, csak annyit válaszolt: „nem kaptam semmilyen megkeresést, így nem is gondolkoztam ezen”. 

Miután a Fidesznek kétharmados többsége van a parlamentben, nem fér kétség ahhoz, hogy kormánypárt lesz a következő köztársasági elnök. A megválasztásig terjedő időszakban az elnöki feladatokat a magyar parlament elnöke, Kövér László látja el.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?