Kedden lép hivatalba Novák Katalin új magyar köztársasági elnök, de az ünnepélyes beiktatást szombaton tartják

„Holnapi hivatalba lépésemmel kezdődő köztársasági elnöki szolgálatomat kiváló szakemberek fogják segíteni” – mondta hétfőn Novák Katalin, Magyarország megválasztott köztársasági elnöke az MTI-nek.

Magyarországon a köztársasági elnököt az Országgyűlés választja – márciusban a Fidesz–KDNP jelöltjét, Novák Katalin nagy többséggel választották meg | Fotó: Novák Katalin Facebook-oldalaIsmertette: a Sándor-palota hivatalvezetői tisztségét Ekler Gergely korábbi államtitkár tölti majd be, kabinetfőnöke pedig Schanda Tamás lesz. „Elnöki munkámat – igazgatóként – több tapasztalt diplomata támogatja” – emelte ki a megválasztott államfő.

Altusz Kristóf korábbi koppenhágai nagykövet a jövőben a diplomáciai területért felel, Manno István eddigi írországi nagykövet lesz a protokollfőnök, míg Király András László, Magyarország volt újdelhi nagykövete tervezésért és elemzésért felelős vezetőként dolgozik majd.

Novák Katalin közölte, hogy a főhadsegédi feladatok ellátása továbbra is Kun Szabó István tábornokra hárul. Módos Mátyás az alkotmányossági és jogi, míg Volf-Nagy Tünde televíziós szakember a kommunikációs területet igazgatja. A gazdasági igazgatóságot Kreutzer Richárd, az elnöki titkárságot Vicze Katalin irányítja.

Novák Katalin köztársági elnök ünnepélyes beiktatása május 14-én, szombaton a Kálvin téri református templomban ökumenikus istentisztelettel kezdődik, beiktatási ünnepi beszéde a Kossuth téri díszceremónián hangzik el. A katonai tiszteletadás után – mások mellett – fellép Rúzsa Magdolna énekes és Balázs János zongoraművész. Mindkét esemény nyilvános. Május 14-én kora délután megnyitja kapuit a Sándor-palota, ahova szintén minden érdeklődőt szeretettel várnak.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?