Novák Katalint megválasztotta köztársasági elnöknek a magyar parlament

Megválasztotta köztársasági elnökké Novák Katalint az Országgyűlés csütörtökön. A családokért felelős volt tárca nélküli miniszter 137 támogató szavazatot kapott a titkos voksoláson, amelynek eredményességéhez kétharmados többségre volt szükség.

A szavazólapot 195 képviselő vette fel. A 188 érvényes voks közül Novák Katalin 137-et kapott. Az ellenzéki frakciók jelöltjére, Róna Péter közgazdászra 51 szavazat érkezett.

Novák Katalin május 10-én lép hivatalába, ő a hatodik köztársasági elnök a rendszerváltás után.

Fotó: MTI

Novák Katalin az államfőválasztást megelőző beszédében fundamentumként jelölte meg az alaptörvényt. A Fidesz-KDNP köztársaságielnök-jelöltje kijelentette: az alkotmányt betartja és betartatja, nem az alkotmányos rend lebontásán, hanem annak őreként annak fenntartásán fog munkálkodni.

Azt mondta, felkészült az előtte álló embert próbáló feladatra. Neki minden magyart képviselnie kell – rögzítette. Úgy fogalmazott, amíg az országnak van szabad akarata, nem tudják leigázni, ez a szuverenitása alapja, annak bölcsője pedig a család. Szuverenitásról nemzeti vonatkozásban soha nem leszek hajlandó lemondani – hangsúlyozta.

Novák Katalin védhetetlennek és megmagyarázhatatlannak nevezte az Oroszország által indított háborút. A magyarok békét akarnak, mi nők nem a háborút, hanem a békét akarjuk megnyerni, mert békében lehet gyarapodni, építkezni, tervezni, egymásra mosolyogni – mondta.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?