Izraelt okoló álláspontok Amerika baloldali, liberális köreiben   

Vihart kavart a világhírű amerikai Harvard Egyetem diákszervezeteinek levele, amelyben Izraelt okolták a Hamász terrortámadása miatt. Nyugati baloldali körökben nem ritka a palesztinok melletti radikális kiállás, s Izrael elleni merényletek jogosságának emlegetése.  

Amerikai törvényhozók, de a felsőoktatási intézmény korábbi diákjai is elítélték azt a Harvard Egyetemi Palesztin Szolidaritási Bizottság által írt, és 34 diákcsoport által aláírásokkal támogatott, amelyben Izraelt hibáztatják  térségbeli erőszakért. A mai események nem légüres térben történtek” – áll a nyilatkozatban, amely szerint „az apartheid-rezsim az egyetlen felelős. Az izraeli erőszak 75 éve strukturálja a palesztin lét minden aspektusát”.  

A levelet azután tették közzé, hogy több mint ezer izraelit öltek meg a Hamász fegyveresei a szombati meglepetésszerű támadásban. A nyilatkozatot néhány professzor, valamint Larry Summers, a Harvard volt elnöke is gyorsan visszautasította, aki a korábban Twitter néven ismert X-en közzétett bejegyzésében azt írta, hogy undorodik” tőle - idézte a Szombat online a BBC beszámolóját. Egy későbbi közleményben az egyetem elnöke, Claudine Gay tisztázta, hogy az iskola elítéli a Hamász által elkövetett terrorista atrocitásokat”. Mint fogalmazott: „az ilyen embertelenség visszataszító, függetlenül attól, hogy ki-ki hogyan vélekedik a térségben régóta fennálló konfliktusok eredetéről”. Szerinte a diákoknak nincs joguk a Harvard nevében beszélni.

Végzősök a Harvardon. Egyes professzoraik antikapitalista, Amerika-, fehér- és Izrael-ellenes propagandát terjesztenek Fotó: a Harvard Egyetem Facebook oldala

A G4 Media szakértőket idézve arról ír, hogy a nyugati egyetemeket, különösen az amerikaiakat, a baloldal kizárólagos terepének tekintik, ahol a liberális professzorokat rendszeresen az a vád éri, hogy antikapitalista, Amerika-, fehér- és Izrael-ellenes propagandát terjesztenek, miközben folyamatosan támogatják a kisebbségek, a színes bőrű közösségek és a bevándorlók, a transzneműek jogait. Izrael az amerikai és a nyugati liberális egyetemi elit kedvenc célpontja” - vélik az elemzők.  

A hangos Izrael-ellenes diákcsoportok egyre inkább előtérbe kerültek az elmúlt években, különösen az úgynevezett cancel cilture, az eltörléskultúra  kapcsán. Tiltakozásaik hevesek, aki pedig kritizálja őket, azt azonnal idegengyűlölőnek, rasszistáknak, fehér felsőbbrendűnek bélyegzik meg. Az amerikai baloldal egyre jobban eltávolodik eredeti álláspontjától, amely Izraelt támogatta, a  progresszívek nem szívlelik Izraelt, a zsidó államot rendszeresen irtással" és  népirtással" vádolják, figyelmen kívül hagyva azokat az elemzéseket, amelyek azt igazolják, hogy Izrael szilárd demokrácia, szabad választásokkal. 

Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt az amerikai és az európai baloldal egyaránt gyűlöli, nem csak a Donald Trumppal, az amerikai demokraták első számú ellenségével való barátsága miatt. Mint a G4 Media felidézi, a Biden-kormányzat özeneti a Hamász terrortámadása utáni órákban ellentmondásosak voltak. Szombaton, még a konfliktus eszkalálódása előtt Az amerikai külügyminiszter török ​​kollégájával folytatott megbeszéléseit követően azt írta az X közösségi oldalon, hogy „támogatta Törökországot a tűzszünet, valamint a Hamász által túszul ejtettek szabadon bocsátásának elérésében”. Antony Blinken később törölte a bejegyzést, s azt közölte: Izraelnek joga van megvédeni magát, megmenteni a túszokat és megvédeni állampolgárait."

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?