FRISSÍTVE – Iohannis: Románia támogatja a digitális Covid-igazolvány gyors és egységes bevezetését

FRISSÍTVE: Románia támogatja az európai uniós digitális Covid-igazolvány gyors és egységes bevezetését jelentette ki Brüsszelben, az Európai Tanács rendkívüli ülésén a román államfő.

A Covid-19 járvány európai szintű koordinációjával kapcsolatban az uniós vezetők tudomásul vették az oltási kampányok eredményeit, és hangsúlyozták a folyamat felgyorsításának fontosságát, valamint a vakcinagyártás és -ellátás megerősítésére irányuló erőfeszítéseket az unió egész területén. Az állam- és kormányfők hangsúlyozták annak fontosságát, hogy a világjárvány kezelése és a nyári idényre való felkészülés során további összehangolt és körültekintő intézkedéseket hozzanak, és üdvözölték a digitális Covid-igazolvány bevezetésével kapcsolatos uniós szintű megállapodást.

Az Európai Tanács folyamatos erőfeszítéseket sürgetett a vakcinákhoz való méltányos globális hozzáférés biztosítására, és támogatását fejezte ki a COVAX kockázatmegosztási mechanizmus kiemelt szerepe iránt.

Klaus Iohannis üdvözölte, hogy a megegyezés született az igazolvány ügyében, és azt mondta: ügyelni kell arra, hogy ez ne korlátozza a polgároknak a szabad mozgáshoz való alapvető jogának gyakorlását – tájékoztatott az Államelnöki Hivatal közleménye.

Az éghajlatváltozással kapcsolatban az állam- és kormányfők megerősítették a 2020. decemberi Európai Tanács következtetéseit, és üdvözölték az éghajlat-változási tárgyalásokon nemrégiben elért megállapodást. Klaus Iohannis hangsúlyozta annak fontosságát, hogy a tagállamok és az európai intézmények között közös megegyezés alakuljon ki arról, hogy miként lehet a legjobban biztosítani a környezetvédelmi átmenetet, figyelembe véve az egyes tagállamok hozzájárulását az európai célkitűzések eléréséhez.

Ezzel kapcsolatban az államfő hangsúlyozta: fontos, hogy olyan hatásvizsgálatokat végezzenek, amelyek rávilágítnak ezen intézkedések társadalmi, gazdasági és környezeti következményeire minden egyes tagállam esetében.

Iohannis rámutatott: az éghajlatváltozás hatásai nem ismernek országhatárokat, minden európai polgárt egyformán érintenek, ezért „határozott" és „azonnali" fellépésre van szükség e következmények korlátozására. Hangsúlyozta: olyan megoldásokat kell találni, amelyek biztosítják, hogy az éghajlatváltozás elleni küzdelemmel kapcsolatos erőfeszítéseket „igazságosan" osztják el az uniós tagállamok között úgy, hogy ezek ne jelentsenek akadályt a gazdasági fejlődésben.

(Nyitóképen: Klaus Iohannis Brüsszelben | Fotó: presidency.ro)

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?