Filmet nézett vezetés közben a román kamionsofőr – megölt egy másik gépkocsivezetőt

Súlyos balesetet okozott Franciaországban egy román kamionsofőr, miközben filmet nézett a volánnál. A 23 éves férfi ellen emberölés miatt folyik eljárás Franciaországban, miután az általa okozott balesetben egy másik, 39 éves kamionsofőr életét veszítette.

A 23 éves, Spanyolországban élő román állampolgárságú sofőrt március 14-én állították bíróság elé, miután kiengedték a kórházból, ahol a közúti balesetet követően kezelték. A baleset a délnyugat-franciaországi Pyrénées-Atlantiques megyében található Saint-Goin településen történt március 7-én délután.Illusztráció: Pexels

A Digi24 hírtelevízió beszámolója szerint a román sofőr egy kukoricával megrakott teherautót vezetett, elvesztette uralmát a kormányzás felett, és hevesen nekiütközött egy másik teherautónak. A másik sofőr, egy 39 éves férfi meghalt, míg a vétkes gépkocsivezető súlyosan megsérült, és kórházba szállították.

Március 14-én, csütörtökön, ahogy a kórházból kiengedték, azonnal bíróság elé állították. A sofőr elismerte, hogy a tableten egy film ment, de állítása szerint egyáltalán nem nézte, csak hallgatta. A nyomozók szerint azonban a készüléket úgy helyezték el, hogy a képernyő teljesen látható volt. Mi több, szerintük ez bevett gyakorlat a sofőrök körében a hosszú utakon. Ítélet az ügyben valószínű jövő héten születik.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT



Kapcsolódók

Kimaradt?