Fico: A „nagyfiúknak” tárgyalniuk kellene a háború befejezéséről

Az európai országoknak érdekükben állna, hogy a „nagyfiúk” tárgyalóasztalhoz üljenek és megbeszéljék, hogyan lehetne véget vetni ennek a háborúnak, ebben az értelemben Szlovákia nagyon aktív ország akar lenni - jelentette ki Robert Fico szlovák miniszterelnök az orosz Rosszija 1 tévécsatorna 60 minut című műsorában szerdán.

Fico azt mondta, hogy ha szükséges, habozás nélkül kész tárgyalni Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. Közölte: kötelességének tartja, hogy a Győzelem napja, a második világháború (európai) befejezésének 80. évfordulója alkalmából május 9-én Moszkvába látogasson.

Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője ezzel kapcsolatban kijelentette: az orosz elnök nyitott arra, hogy külföldi kollégáival találkozzon. Hozzátette, hogy egyelőre nincsenek konkrét tervek a Putyin és a Fico közötti kapcsolatfelvételre. „Támogatok minden olyan tervet, amelyben a béke szó szerepel, vagyis béketerveket. Jobb leülni a tárgyalóasztalhoz és két évig tárgyalni, mint hagyni, hogy a katonák két évig gyilkolják egymást” – idézte az MTI Ficót. Szerinte Kijev nem törekszik a konfliktus rendezésére, mert egy „győzelmi terv” nem állhat abból, hogy valaki felajánlja a területét arra, hogy nukleáris fegyvereket, valamint közepes és nagy hatótávolságú rakétákat állomásoztassanak rajta, amelyeket orosz célpontok ellen vethetne be.

Mint mondta, egy ember, aki nem akar eszkalációt, nem gondolkodhat így. „Ilyen a terv, amelyet (Volodimir) Zelenszkij elnök ismertetett az Európai Tanácsban, de szerencsére az EU-ban él önfenntartási ösztön” – fogalmazott Fico. Hangot adott véleményének, miszerint az európai országoknak érdekükben állna, hogy a „nagyfiúk” tárgyalóasztalhoz üljenek, és egy finom ebéd, jó bor mellett arról beszéljenek, hogyan lehetne véget vetni ennek a háborúnak. „Ebben az értelemben a Szlovák Köztársaság nagyon aktív ország akar lenni” – mondta.

Robert Fico kétségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy bárki is elhinné azt a nyugati mítoszt, amely szerint Oroszország Ukrajna után az Európai Unió megtámadását tervezi Fotó: Robert Fico Facebook oldala

Kétségének adott hangot azzal kapcsolatban, hogy bárki is elhinné azt a nyugati mítoszt, amely szerint Oroszország Ukrajna után az Európai Unió megtámadását tervezi. Megjegyezte, hogy „a média két éve azt a képet festi, hogy az orosz hadsereg minden fronton vesztésre áll”. „Racionálisam semmi sem támasztja alá, hogy az Oroszországi Föderáció érdeke lenne, hogy az egész világgal konfliktusban álljon. Minek? Ha mindannyiunknak együtt kell működnünk, akkor együtt kell léteznünk mindannyiunknak. Ugyanakkor meg kell értenünk, hogy Ukrajnához hasonlóan Oroszországnak is szüksége van a saját biztonsági garanciákra. Ezt nagyon jól megértem, és (…) tudom, miért alakult ki ez a konfliktus 2022 februárjában” – mondta a miniszterelnök.

„Néha eszembe jut egy kissé ironikus szlovák közmondás, amely szerint ha egy ember térdepel, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy letérdelt előtted. Lehet, hogy csak a cipőfűzőjét köti meg. És én ugyanerről beszélek önnek is. Ha valaki azt hiszi, hogy Oroszország térdel, az valójában csak azért van, mert az oroszok talán csak a cipőfűzőjüket kötik meg” – jelentette ki Fico Olga Szkabejeva műsorvezetőnek.

Hangot adott álláspontjának, miszerint a több mint félmilliárd lakosú EU-nak, noha erős gazdasági egység, nincs saját külpolitikája, és ahelyett, hogy „az egyik meghatározó erő” lenne a világban, azt másolja, amit az Egyesült Államok mond neki. A szlovák kormányfő képtelenségnek nevezte azt a verziót, amely szerint az Északi Áramlat gázvezetéket az ukrán búvárok robbantották fel, ahogy az a lapokban olvasható.

Fico nem zárta ki, hogy az elkövetkező hetekben-hónapokban újabb merényletet követhetnek el ellene, ugyanakkor értésre adta, hogy nem hagyja magát megfélemlíteni. Kifogásolta, hogy a szlovák ellenzék még mindig maffiának, gyilkosoknak és Putyin ügynökeinek nevezi a kormánypártot, és kifejezte reményét „hogy felülkerekedik a józan ész, és másképp fogunk tekinteni arra a konfliktusra, amely ma Ukrajnában zajlik”.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

 
 

Kapcsolódók

Kimaradt?