Eurojust: olasz drogkereskedőket fogták el Spanyolországban

A calabriai maffiához, a 'Ndranghetához kapcsolódó bűnözői csoport 32 tagját állították elő drogkereskedelem és pénzmosás gyanújával Spanyolországban - közölte az Európai Unió tagállamai közötti igazságügyi együttműködésért felelős, hágai székhelyű uniós ügynökség (Eurojust) kedden.

Az Eurojust tájékoztatása szerint a múlt hét folyamán tartott akciót megelőző nyomozás feltárta, hogy a spanyolországi Baleár-szigeteken tevékenykedő, az olasz maffiához kapcsolódó bűnözői csoport aktív szerepet játszott a spanyolországi és olaszországi kokain- és kannabiszkereskedelemben.

A bűnözők rejtett rekeszekkel felszerelt járműveket és motorcsónakokat használva szállítottak kábítószert a két ország között, illetve más országokba. A bűnszervezet tagjai rendszeresen alkalmaztak erőszakot, többek között kínzást céljaik elérésre. A letartóztatottak közül többen olaszországi gyilkosságokkal hozhatók összefüggésbe. A csoport egyes tagjai illegálisan birtokoltak lőfegyvereket. A bűnelkövetésből származó nyereséget spanyolországi ingatlanokba fektették - közölték.

A szeptember közepén tartott akcióban 40 házat kutattak át Ibizán, Barcelonában, Málagában és Tenerifén, amelynek során a bűnözői csoport 32 tagját előállították. Egy 600 tőből álló kannabiszültetvényt felszámoltak, valamint körülbelül 300 ezer euró készpénzt, 18 kilogramm amfetamint, 4,5 kilogramm kokaint, lőfegyvereket és lőszereket foglaltak le.

Az Eurojust mellett az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) által támogatott műveletben az illetékes spanyol és az olasz hatóságok vettek részt.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?