Erdogan három hónapos rendkívüli állapotot hirdetett a földrengés sújtotta 10 tartományban

Recep Tayyip Erdogan török elnök keddi televíziós beszédében három hónapos rendkívüli állapotot hirdetett a hétfői földrengések sújtotta 10 dél- és délkelet-törökországi tartományban.

A rendkívüli állapot feljogosítja az államfőt és az általa vezetett kormányzatot, hogy a parlament nélkül hozzon intézkedéseket.

A három hónapos időtartam azt jelenti, hogy a rendkívüli állapot nem sokkal a köztársaságielnök- és parlamenti választás tervezett időpontja, május 14-e előtt ér véget, amennyiben nem hosszabbítják meg.

Erdogan egyúttal katasztrófaövezetté is nyilvánította az érintett térséget. Beszédében közölte azt is, hogy a szerencsétlenség törökországi halálos áldozatainak száma 3549-re, a sebesültjeinek száma pedig 22 168-ra emelkedett. „A legnagyobb vígaszunk, hogy több mint 8 ezer állampolgárunkat egészségben mentettük ki a romok alól” – fogalmazott.

Rámutatott arra is, hogy a szakértők szerint a mostani földrengés példátlan a világon. Nemcsak a Török Köztársaság történetének, hanem a világ egy legnagyobb sorscsapásával állunk szemben - húzta alá.

Mindeközben a déli Hatay tartomány Iskenderun körzetében a tenger szintje másfél nappal az első földrengést követően megemelkedett, és mintegy 200 méteres szélességben, bokáig érő magasságban elöntötte a part menti területeket.

A török katasztrófavédelem (AFAD) kedden arról számolt be, hogy eddig 65 országból összesen 2769 szakembere csatlakozott a mentési munkálatokhoz.

Törökországban a katasztrófa sújtotta 10 déli tartományban mintegy 13,5 millióan élnek.

Az első, 7,7-es erősségű földrengés hétfőn helyi idő szerint 4 óra 17 perckor következett a dél-törökországi Kahramanmaras tartomány Pazarcik körzetében. A hajnalitól függetlenül a déli órákban egy újabb, 7,6-os magnitúdójú földmozgásról érkezett jelentés Kahramanmaras Elbistan körzetéből.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?