FRISSÍTVE – Drámai a helyzet: már több mint 7200-an veszítették életüket
Törökországban és Szíriában átlépte az 7200-at a hétfői földrengés halálos áldozatainak száma; az országban a katasztrófavédelem (AFAD) 5434 halottról számolt be, Szíriában pedig legkevesebb 1800 ember vesztette életét - közölte a kedd esti adatokat a Guardian. Közben kedd hajnalban újabb rengések voltak. A sérültek száma meghaladja a 25 ezret.
A halottak száma a következő órákban, napokban tovább nő, ugyanis még ezrek lehetnek a romok alatt, akikre eddig nem sikerült rábukkanniuk a keresőcsapatoknak.
Eddig 11 000 épület megrongálódását jelentették Törökországban – mondta korábban Orhan Tatar, az ország katasztrófavédelmi ügynökségének tisztviselője egy televíziós sajtónyilatkozatában. Hozzátette, hogy közel 25 000 katasztrófaelhárító csapat dolgozik a sérült helyszíneken, közölte a CNN.
Közben kedd hajnalban az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ szerint újabb, 5,6-os erősségű földrengés volt Törökország középső részén.
A hétfői földmozgást érezni lehetett Libanonban, Izraelben, a Gázai övezetben és Cipruson is – hangzott el az M1 Híradóban.
A Reuters tudósítása szerint a fagypont közeli hőmérséklet nehezíti a mentést. Hatayban egy Deniz nevű helyi lakos azt mondta a hírügynökségnek, hogy hallani lehet a túlélőket a romok alatt, de egyelőre nem érkezett segítség. „Halljuk a zajokat, de senki nem jön. Végünk, le vagyunk sújtva. Istenem! Kiabálnak, hogy mentsük meg őket, de nem tudunk segíteni. Hogyan mentsük meg őket? Reggel óta nem jött senki” – magyarázta. Kahramanmarasban a túlélők sokan tüzet gyújtottak, és úgy próbálták átvészelni az éjszakát, miután a földrengés miatt otthontalanná váltak.
Recep Tayyip Erdogan török elnök történelmi léptékű katasztrófának nevezte a hétfői földrengést, és kijelentette, hogy a mentőegységek megtesznek mindent, amit tudnak. Elmondta azt is, hogy 45 ország ajánlott segítséget. „Mindenki kiteszi a szívét-lelkét, de a téli időjárás, a hideg és az újabb földrengés éjszaka megnehezíti a dolgot” – tudatta a török államfő.
Kapcsolódó
Hétfő reggel 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország déli és középső részét, illetve Szíria északnyugati sarkát. Az amerikai földtani intézet (USGS) adatai szerint ez volt 2021 nyara óta a legerősebb mért földmozgás, amelyet további, erős utórengések követtek.
CSAK SAJÁT