WHO: mintegy 23 millió embert érintenek a földrengések következményei

Mintegy 23 millió embert érinthetnek a hétfőn Délkelet-Törökországot és Észak-Szíriát megrázó földrengések – közölte kedden az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely hosszú támogatást ígért az bajba jutottaknak – írja az AFP.

„A térképek azt mutatják, hogy 23 millió ember van potenciálisan veszélyben, közülük körülbelül 5 millióan kifejezetten veszélyeztetettek” – mondta Adelheid Marschang, a WHO képviselője a szervezet igazgatótanácsának rendes ülésén. „A Egészségügyi Világszervezet tisztában van Törökország erős reagálóképességével, és úgy véli, hogy a legfőbb kielégítetlen szükségletek Szíriában jelentkezhetnek közvetlenül és középtávon egyaránt” – tette hozzá.

Fotó: Agerpres/EPA

A hétfői földrengések, amelyeket erős utórengések követtek, több mint 5000 ember halálát (kedd déli adatok szerint) okozták Törökországban és Szíriában, emellett több tízezer sebesültet és otthontalant hagytak maguk után a dermesztő hidegben. A halálos áldozatok száma még mindig csak előzetes, ugyanis még rengetegen vannak a romok alatt.

„Az északnyugat-szíriai határon át történő segélyszállítás a földrengés okozta károk miatt megszakadhat, vagy már megszakadt. Ez önmagában is hatalmas válságot jelent” – jelentette ki Adelheid Marschang.

Tedros Adhanom Ghebreyesus, a WHO főigazgatója először egyperces csendre szólított fel a földrengések áldozatainak emlékéért.

„Szorosan együttműködünk valamennyi partnerünkkel, hogy támogassuk a törökországi és szíriai hatóságokat az előttünk álló kritikus órákban és napokban, valamint az elkövetkező hónapokban és években, amikor mindkét országban újjá kell építeni a településeket” – mondta a WHO főigazgatója. Bejelentette, hogy a dubaji humanitárius logisztikai központból „három charter repülőgépet küldtek mindkét országba” orvosi felszerelésekkel, köztük sebészeti készletekkel.

„Mozgósítjuk a sürgősségi ellátmányt, és aktiváltuk a WHO sürgősségi orvosi csapatok hálózatát, hogy alapvető orvosi segítséget nyújtsunk a sebesülteknek és a legkiszolgáltatottabbaknak” – tette hozzá.

Tedros Adhanom Ghebreyesus azt is kifejtette, hogy folyamatban van a károk feltérképezése, hogy jobban azonosítani lehessen azokat a területeket, amelyekre a WHO-nak a figyelmét összpontosítania kell.

„Jelenleg versenyfutás folyik az idővel. Minden egyes perc, minden egyes óra elteltével csökken az esélye annak, hogy élve találjuk meg a túlélőket” – hangsúlyozta, hozzátéve, hogy „különösen aggódik” azokért a területekért, amelyekről még nincs információjuk.

„A szeizmikus utórengések, a súlyos téli körülmények, az utak, az áramellátás, a kommunikáció és más infrastruktúrák károsodása továbbra is akadályozza a hozzáférést és más keresési és mentési műveleteket” – hangsúlyozta a WHO igazgatója.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?