Élve került elő a romok alól a Hatayspor több játékosa

A portugál A Bola sportlap értesülései szerint élve találták meg a török labdarúgó-élvonalban szereplő Hatayspor 65-szörös ghánai válogatott középpályását, Christian Atsut, több angol csapat korábbi játékosát, aki a hétfő hajnalban és délelőtt Törökország déli részét és Szíriát sújtó nagy erejű földrengések következtében rekedt a romok alatt – írja a Nemzeti Sport.

Amint arról beszámoltunk, hétfő hajnalban és délelőtt több nagy erejű földrengés rázta meg Törökország déli részét és Szíriát. A 7,7-es és 7,8-as magnitúdójú rengések több mint 4300 áldozatot követeltek, de még sokak nyomára nem akadtak rá a romok alatt. Kedd hajnalban újabb földrengés volt a térségben.

Hétfő estig az eltűntek között tartották nyilván a Hatayspor 65-szörös ghánai válogatott középpályását, Christian Atsut, valamint a csapat sportigazgatóját, Taner Savutot és a klub tolmácsát is. Utóbb kiderült, hogy a Hatay első csapatából nemcsak Atsu, hanem a középpályás Onur Ergün, valamint a két védő, Kerim Alici és Burak Öksüz is hiányzik.

Hétfő este a portugál A Bola sportlap közölte: a romok alól Alici korábban a maga erejéből már kiszabadult, és estére a másik három labdarúgót is megtalálták, mindannyian életben vannak. A többiek állapotáról nem számolt be a portugál lap, Atsuról viszont azt írta: a ghánait kimentése után a jobb lábának sérülése, továbbá légzési nehézségek miatt egy helyi kórházba szállították.

Egy ghánai sportújságíró, Saddick Addams a történtek részleteiről osztott meg korábban információkat. Twitter-bejegyzéséből kiderül, úgy értesült, hogy „Atsuék egy a földrengésben összeomlott épület kilencedik emeletén voltak a katasztrófa bekövetkeztekor. Három játékost és a klub egyik képviselőjét megtalálták a romok alatt, és kiszabadították. A klub további képviselői a helyszínen vannak, a keresés folytatódik”.

Szintén a magyar sportnapilap internetes oldalán olvashattuk, hogy ellentmondó hírek kerültek nyilvánosságra a másodosztályú labdarúgó-bajnokságában szereplő Yeni Malatyaspor kapusa, Ahmet Eyüp Türkaslan állapotáról. A klub korábbi elnöke szerint a 28 éves labdarúgó elhunyt, a jelenlegi elnök viszont cáfolta elődje szavait.

A Törökországban szereplő magyar játékosok közül a Fenerbahce hátvédje, Szalai Attila jól van, ugyanis Isztambult nem érintette a földrengés. Varga Kevin, a Hatayspor szélsője nem tartózkodott Törökországban, mert távozni készül a csapattól, s éppen az eltűnt sportigazgatóval kellett volna tárgyalnia a napokban, és a másodosztályban szereplő Pendikspor csatára, Ugrai Roland is Magyarországon van a családjával – ő úgy tudja, hogy felfüggesztik a bajnokságot. Az biztos, hogy az erre a hétre tervezett első és másodosztályú bajnoki fordulókat elhalasztotta a Török Labdarúgó-szövetség.

Kapcsolódók

Kimaradt?