Törökországi földrengés: az egészségügyi minisztérium véradási kampányt indított

Önkénteseket toboroz az egészségügyi minisztérium az orvosi egyetemekkel közösen, hogy olyan egészségügyi szakemberekből álló csapatokat állítsanak készenlétbe, amelyek segítséget nyújthatnak a törökországi földrengés sújtotta térségekben.

Emellett véradási kampányt kezdeményeztek a földrengés vérátömlesztésre szoruló áldozatai számára, és gyógyszereket, egészségügyi felszereléseket készítenek elő, hogy szükség esetén elküldjék a török hatóságoknak.

A minisztérium hétfő esti közleménye értelmében a törökországi és az észak-szíriai lakosságot súlyosan érintő földrengés után Alexandru Rafila egészségügyi miniszter azonnal felvette a kapcsolatot Törökország romániai nagykövetével, Ozgur K. Altannal, hogy kifejezze szolidaritását és támogatását.

Fotó: Agerpres/EPA

Az önkéntesnek jelentkezni kívánó orvosok és egészségügyi asszisztensek erre a linkre kattintva kaphatnak részletesebb tájékoztatást a feliratkozásról, és itt lehet tájékozódni a véradási helyszínekről is.

Nyolc román állampolgárt szállítanak haza egy katonai repülőgéppel

Felszállt hétfő este Törökországban egy román katonai repülőgépre nyolc román állampolgár azok közül, akik a hatóságok segítségét kérték a földrengés sújtotta térségből való hazajutáshoz.

Az öt egyetemista és három kísérő tanáruk mellett két lengyel állampolgár is felszállt a katonai gépre, amely korábban a romániai katasztrófavédelem által Törökországba küldött kereső- és mentőegységet szállította a földrengés sújtotta térségbe.

A külügyminisztérium hétfő este azt is közölte, hogy még egy kilenctagú, szintén egyetemistákból álló csoport tartózkodik Törökországban. Ők Kayseri térségében vannak, ahol az eddigi információk szerint nem okozott jelentős anyagi károkat a földrengés. Családtagjaik szerint mindannyian jól vannak, öt diák számára konzuli segítséget kértek a hazajutáshoz.

Bejelentés érkezett az ankarai román nagykövetséghez arról is, hogy a földrengés által érintett térségben van egy négygyermekes román édesanya is, ő is biztonságban van.

A Törökországban tartózkodó román állampolgárok a +90.312.447.7945-ös és a +90.312.447.7940-es telefonszámon hívhatják az ankarai román nagykövetséget. Vészhelyzet esetén a +90.532.318.1726-os sürgősségi számot kell hívni.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?