Emberéletet követelt az indonéziai vonatbaleset

Közel ötszázan utaztak azon a két vonaton, amelyik pénteken összeütközött Indonéziában. A Nyugat-Jáva tartományban történt szerencsétlenségben legalább négyen meghaltak, több mint negyven személy pedig megsérült.

Fotó: Agerpres/EPA

A Reuters alapján a Digi24 azt írta, hogy a négy halott a vasúti társaság alkalmazottja. Közülük ketten a vagonok közé szorulva veszítették életüket. Az egyik holttestet még nem sikerült a maradványok közül kiemelniük. A két vonaton összesen 478 személy utazott.

A pénteki vonatbaleset okai egyelőre nem ismertek, ugyanakkor Indonéziában gyakran előfordulnak. Az egyik legsúlyosabb szerencsétlenség 2010-ben történt, amikor is 36 személy veszítette életét. Tavaly decemberben öten haltak meg amikor a vonat belehajtott egy gépkocsiba, míg novemberben 11-en veszítették életüket. Akkor mikrobusszal ütközött egy vonat – idézte fel a Reuters.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?