Elveszítette parlamenti többségét az izraeli kormánykoalíció

Izraelben a nyolcpárti kormánykoalíció elveszítette többségét az izraeli parlamentben egy képviselő távozásával - jelentette a helyi média szerdán.

Fotó: knesset.gov.ilIdit Szilman, a kormánykoalíció elnöke, a jobboldali Jobbra (Jamina) párthoz tartozó politikusnő jelentette be, hogy ezentúl nem támogatja a nyolcpárti, baloldali, centrista, jobboldali és egy arab pártból összeállt koalíciót.

Szilman lépése váratlan, erről a Jediót Ahronót című újság hírportálja, a ynet szerint nem tájékoztatta a koalíció egyik tagját sem, köztük pártjának vezetőjét, Naftali Bennett miniszterelnököt sem. Benjámin Netanjahu, a Likud párt és az ellenzék vezetője üdvözölte Szilman döntését, és bejelentette, hogy tárt karokkal várja a Likud párt soraiban a képviselőnőt.

A ynetnek név nélkül nyilatkozó politikai források szerint Szilman előzetesen egyeztette lépését a Likuddal. Ha nem lesz másik képviselő, aki hamarosan szintén távozik a Jobbra párt frakciójából, - és ezzel annak felbomlását okozza, - akkor az izraeli törvények szerint „kivált” képviselőnek nyilváníthatja pártja, akárcsak a kormány megalakulásakor kilépett párttársát, Amichai Siklit, és nem indulhat a következő választásokon.

Múlt héten Szilman összekülönbözött a baloldali liberális Merec pártot vezető Nican Horovic egészségügyi miniszterrel azon, hogy a kórházakba beengednek-e a peszach nyolcnapos ünnepének idején erjesztett ételeket, köztük kenyeret, melyek fogyasztása nem számít kósernek ebben az időszakban. A jeruzsálemi Hadassza kórház vezetése megpróbálta megakadályozni az ilyen ételek, a „chamec” bejutását az intézménybe, noha az izraeli legfelsőbb bíróság korábban határozatban mondta ki, hogy ehhez nincs joga. Ezután Horovic levelet küldött a kórházak vezetőinek az egész országban, melyben figyelmeztetett az alkotmánybíróságként is működő bíróság döntésére. „Horovic engedélyezi a chamecet a kórházakban? Nem engedjük, hogy miniszter legyen” - mondta Szilman a kneszet általa vezetett egészségügyi bizottságának ülésén. „Átlépett egy határt, amely az én felügyeletem alatt nem történhet meg”- tette hozzá.

A katonai rádióban megszólaltatott elemzők szerint a többség elvesztésével megkezdődött a kormány felbomlása, és legkésőbb tíz hónap múlva feloszlik, amikor nem lesz többsége az új költségvetés elfogadásához, de valószínűleg már hamarabb véget ér pályafutása újabb képviselők távozásával, mely után majd kiírják az újabb, előrehozott választásokat.

Kapcsolódók

Kimaradt?