Elszabadultak az indulatok: Trump hívei megostromolták Washingtonban a Capitoliumot

Fotó: Agerpres/EPAErőszakba fulladtak Washingtonban a Donald Trump melletti demonstrációk. A tüntetők román idő szerint szerda este rendőrökre támadtak és betörtek a Capitoliumba, hogy megakadályozzák Joe Biden elnökválasztási győzelmének megerősítését. A kongresszus ülését felfüggesztették, és elkezdték a képviselők kimenekítését.  Cikkünk folyamatosan frissül.

Román idő szerint este hét után kezdődött meg az a kongresszusi ülés, amelyen megerősítenék Joe Biden elnökségét. Az ülést Mike Pence alelnök vezette, és Trump abban bízott, hogy alelnöke érvényteleníteni tudja az elektori szavazatokat, ezzel megakadályozva Joe Biden elnökké válását.

„Ha Pence alelnök sikerrel jár, akkor miénk lesz az elnökség” – idézi Trump tweetjét az Index. Az alelnök azonban nem váltotta be az elnök reményeit. Közleményben szögezte le: ehhez nincs meg a jogköre – adta hírül az AP hírügynökség.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Trump-szimpatizánsok ezért áttörték az ülésnek helyet adó Capitolium köré vont kordonokat, és megrohamozták az épületet védő rendőröket. A tüntetők román idő szerint este kilenc órára már a Capitolium lépcsőjét is elözönlötték. A rendfenntartók az ostrom miatt elrendelték az komplexum két épületének kiürítését. 

A képviselőház ülését berekesztették, az épületet lezárták. A rendőrség arra kérte a Capitoliumban tartózkodókat, hogy „belső fenyegetés" miatt keressenek menedéket a legközelebbi irodahelyiségben és maradjanak csendben. Hírügynökségek szerint Mike Pence alelnököt "biztonságos helyre" menekítették.

A tüntetők később megrongálták a Capitoliumot, üvegeket és ajtókat törtek be, majd a képviselőház üléstermét ostromolták meg, amelyet a rendőrség elbarikádozott különféle bútorokkal. Fegyvert is rántottak, úgy próbálják megvédeni az üléstermet. A demonstrálók a szenátus üléstermébe bejutottak, ám onnan a rendőrség kiűzte őket.

Sérültek is vannak. Több rendőr is megsérült a Trump-támogatókkal való összecsapások során, egyet közülük súlyosabb sérülésekkel szállítottak kórházba. Az interneten kering egy kép a nőről, akit lelőttek a Capitoliumban a tüntetés alatt. A képen még életben van, viszont súlyos mellkassérüléssel látják el. A nő Trump-szlogenes pólót visel és egy Trump-zászlón fekszik.

Nancy Pelosi, a képviselőház demokrata párti elnöke és Muriel Bowser, a főváros demokrata párti polgármestere az amerikai nemzeti gárda mozgósítását kérte. Miután a kongresszusi ülés előtti beszédében feltüzelte támogatóit, és felbátorította őket arra, hogy vonuljanak az épülethez, Donald Trump arra szólította őket, hogy „legyenek békések".

Washington polgármestere kijárási tilalmat vezetett be helyi idő szerint 18 órától reggel 6-ig. Több televízió szerint a hatóságok könnygázt is bevetettek a több száz, a jelenlegi amerikai elnököt támogató tüntető ellen, és a rend fenntartása érdekében erősítést kértek.

Később a Fehér Ház szóvivője bejelentette: Trump utasítására elindult a Nemzeti Gárda más védelmi szolgálatokkal együtt. A Fox News értesülései szerint bevetették az FBI-t is, és rendőri egységek érkeztek a szomszédos Maryland államból. Mike Pence alelnök az erőszak azonnali véget vetésére szólított fel, és arra, hogy minden tüntető hagyja el az épületet.

Joe Biden beszédet mondott, amelyben hangsúlyozta, hogy a tüntetők nem Amerikát képviselik. A megválasztott elnök szerint radikálisok egy kis csoportja tört be a Capitoliumba, akik „a törvénytelen-ségnek szentelték magukat". Ez már nem polgári engedetlenség, hanem a törvényes rend megsértése, káosz, már-már egy lázadás. Ennek most véget kell érnie – mondta, hozzátéve: precedens nélküli az a támadás, amely most az amerikai demokráciát érte. 

Román idő szerint 23 óra után Donald Trump ismét jelentkezett Twitteren. Egy rövid videót töltött fel, melyben azt mondja, megérti, hogy támogatói dühösek az ellopott választás miatt, de azt szeretné, ha hazamennének. Hozzátette: békére és rendre van szükség.

A tüntetők elkezdtek barikádokat építeni a Capitoliumban, ahogy a rendőrség folyamatosan haladt előre a terület biztosításával. Chris Miller ügyvivő védelmi miniszter eközben bejelentette, hogy a Nemzeti Gárda washingtoni alakulatait teljes egészében mozgósították, és erősítés is érkezhet, ha kell. Az épületkomplexumba behatoló Trump-párti tüntetőket szövetségi szintű vádakkal állítják bíróság elé.

Román idő szerint éjfél után a Capitoliumon már csak néhány száz zavargó maradt. A CNN arról írt, egyelőre nem ismert, hogy mikor folytathatják a kongresszusi képviselők az ülést, amelyen ratifikálják Joe Biden megválasztott demokrata elnök győzelmét. A tüntetők komoly károkat okoztak a Capitolium berendezésében.

Kapcsolódók

Kimaradt?