Először kerülhet színes bőrű politikus az amerikai képviselőház demokrata csoportjának élére

Hakeem Jeffries, az amerikai képviselőház New York-i tagja pénteken bejelentette, hogy jelölteti magát az alsóház demokrata párti, jövő januártól kisebbségi csoportjának vezetői posztjára, miután az eddigi frakcióvezető, Nancy Pelosi csütörtökön, 20 év után, lemondott az újraindulás lehetőségéről.

Megválasztása esetén Jeffries a kongresszus első afroamerikai képviselőcsoport-vezetője lenne. Az 52 éves politikus bejelentését azzal egészítette ki, hogy engedett a Nancy Pelosi és munkatársai részéről érkező biztatásnak, és azt hangoztatta, hogy „befogadó vezetést” ösztönöz majd, amelyben a sokszínű demokrata párti csoportosulás minden tagjára számít.

Fotó: képernyőmentés

A november 8-i félidős választásokon a demokraták elveszítették többségüket a képviselőházban, így januártól két évre a republikánusok adják majd az alsóház elnökét: a posztra Kevin McCarthy képviselő, eddigi kisebbségi vezető a republikánusok jelöltje.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT
banner_vCypAfBt_Maszol__300x250 px.png
banner_jGlwUCht_Maszol__970x250 px.png
banner_ETnzO2iN_Maszol__728x190 px.png

Kapcsolódók

Kimaradt?