Elfogadta a gazdasági stabilizációs törvénycsomagot az amerikai törvényhozás felsőháza

Maratoni, 16 órás szavazási procedúra után elfogadta a gazdasági kiigazító, bevételnövelő törvénycsomagot az amerikai törvényhozás felsőháza.

A szenátus a lehető legszűkebb többséggel tudta elfogadni a jogszabályt. Miután a törvény mellett és ellene is 50-50 szavazat érkezett, Kamala Harris alelnök támogató voksa hozta meg a demokraták sikerét. A döntéssel megnyílt az út, hogy a képviselőház is megvitassa a költségvetési kiadásokat és inflációt egyszerre csökkenteni hivatott, heves vitákat gerjesztő csomagot.

A törvénycsomagról a republikánusok kezdeményezésére részletes szavazást tartott a szenátus, gyakorlatilag pontról pontra mentek végig a módosító javaslatokon. Ennek következtében az utolsó pillanatban is módosult a jogszabály tartalma, kikerült belőle például az inzulinkészítményekre vonatkozó teljes ársapka, amit egyébként a szenátus demokrata eljárási felügyelője, Elizabeth MacDonough is kifogásolt.Kamala Harris alelnök szavazata döntött a demokraták javára | Fotó: Agerpres/EPA

Az Infláció Elleni Törvénycsomag (Inflation Reduction Act) elfogadása az utolsó pillanatig bizonytalan volt, mert több demokrata szenátor is feltételekhez kötötte támogatását. Elizabeth MacDonough is csak feltételekkel adta beleegyezését a törvényjavaslat szavazásra bocsátáshoz. A demokrata politikus a szenátus eljárási szabályaival ellentétesnek találta a gyógyszergyártók esetében alkalmazni tervezett inflációs árengedményt is. A demokrata szenátorok közül az utolsó napig feltételekhez kötötte támogatását Kyrsten Sinema arizonai szenátor, akinek igényére végül kikerült a javaslatból a nyereségrészesedési adót érintő szabály, aminek a lehetősége így a tehetős amerikaiak számára megmarad.

A törvényjavaslat vitája előtt a republikánusok teljes ellenállást hirdettek, mondván, hogy minden erejükkel az elfogadása ellen lépnek fel, ennek volt része a részletes szavazási eljárás (az úgynevezett vote-a-rama). Bill Haggerty, Tennessee állam szenátora egy sajtónyilatkozatban kifejtette, hogy szerinte a törvénycsomag nem csökkenti érdemben az inflációt, az üzemanyagok ára ezt követően is magas marad. A jogszabály csak egy üzenet, de nem jelent cselekvést, pedig az amerikai versenyképességet kellene javítania, és az áremelkedést kezelnie – mutatott rá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A szavazást követően Joe Manchin demokrata párti szenátor, a jogszabály egyik kidolgozója szerint „jó és kiegyensúlyozott” a csomag. Ronna McDaniel, a Republikánus Nemzeti Bizottság elnöke úgy vélekedett, hogy a „demokraták a novemberi választásokon meg fogják fizetni az árát annak, hogy gazdasági recesszió idején adóemelést hoztak a családokra”. 

A törvénycsomag bevételnövelő elemei a tervek szerint 739 milliárd dollár bevételt generálnak az Egyesült Államok költségvetésének, ezért nevezik adóügyi törvénynek is. Elemei között szerepel a 15 százalékos minimális társasági adó bevezetése, a felírásköteles gyógyszerek árazási reformja, aminek része, hogy az állami egészségügyi szolgáltató ártárgyalásra kötelezheti a nagy gyógyszergyártó vállalatokat bizonyos készítmények esetében. A költségvetési bevételek növelésének elemei között szerepel az adóbehajtás végrehajtásának hatékonyabbá tétele is. A jogszabály 433 milliárd dollár kiadással is jár majd. Ennek egyik eleme a 369 milliárdos energiabiztonsági és klímaváltozás elleni törvény, a másik pedig az egészségügyi ellátás kiterjesztéséről szóló jogszabály.

A képviselőház a szenátusi elfogadás után már a héten, várhatóan pénteken tárgyalhatja a jogszabály-csomagot.

Kapcsolódók

Kimaradt?