Európa nagyvárosait az 1950-es évek óta változó intenzitású migráció formálja. Az iparosodott nyugati országok kezdetben vendégmunkásokat hívtak be területükre, amit később a családegyesítés követett. Az elmúlt évtizedek tendenciái alapján jól kirajzolódik az a kép, ahogyan a migráció kulturális, társadalmi és gazdasági értelemben átalakította a kontinens nagyvárosait - olvasható a budapesti Századvég Alapítvány elemzésében, amelyről pénteken tájékoztatták az MTI-t.

Az elemzés összegzésében azt írták, hogy a Pew Research Center 2022. decemberi adatai szerint 86,7 millió nemzetközi migráns választja végső célállomásaként Európát, ugyanakkor a kontinenseken átívelő migrációs mozgással párhuzamosan - a 19. század óta tartó iparosodás miatt - a vidéki területekről a városokba történő migráció tendenciája világszerte az egyes országokon belül is megfigyelhető.

Az embereket a szolgáltatások (egészségügy, oktatás, közlekedés), valamint az iparosodás nyújtotta munkalehetőségekből származó magasabb életszínvonal, a potenciális anyagi haszon vonzza a városokba. Mivel az iparosodás, a szolgáltatói szektor és a közlekedési infrastruktúra együtt jár az urbanizációval, amely kiegészül a városok betelepülési feltételeinek biztosításával is, a bevándorlás nagyrészt városi jelenség - írták.

A munkásrétegnek otthont adó városrészek a migránsok „belépőzónái" lettek, ahova szokásaikat és életmódjukat importálják. A várostervezési és integrációra vonatkozó tervek hiánya miatt ezeken a területeken zárt közösségek alakultak ki, amelyekben az európai iszlámhoz kapcsolódó feszültségek nagy része is gyökerezik. A közösséget középpontba helyező élet- és látásmód veszélyezteti Európa hagyományos értékeinek megőrzését - tették hozzá. Úgy folytatták, hogy Európában az 1950-es évektől az 1970-es évekig a vendégmunkások alkották a bevándorlás első hullámát.

A magasan iparosodott nyugat-európai országok, mint például Franciaország és Németország a második világháború demográfiai veszteségeit követően a bánya-, építő- és gyáriparuk újjáépítése érdekében úgy döntöttek, hogy munkaerő-megállapodásokat kötnek dél-európai (Spanyolország, Törökország, Olaszország, Portugália) országokkal, valamint Törökországgal, Marokkóval és Tunéziával.  A migráció tehát - elsősorban gazdasági okokból - városi jelenség. A tömeges vendégmunkás-toborzást 1974-ben leállították, ám az 1980-as évek végén új vendégmunkásprogramokat indítottak. A munkaerőigény figyelembevétele tovább erősítette a migrációt mint városi jelenséget - olvasható az elemzésben.

A migráció második hulláma a családegyesítés volt, amikor a feleségek és a gyermekek, a vendégmunkások hozzátartozói telepedtek le Európában, ezért új városrészek építésére volt szükség, amelyek jellegükben általában eltértek a hagyományos várostervezési normáktól. A családegyesítések tömegessé válását követően a nyugat-európai nagyvárosokban bevándorlói közösségek kezdtek kialakulni, akikhez a diákként vagy illegális bevándorlóként érkezők támogatásért fordulhattak - fűzték hozzá.

Az elemzésben megállapították, hogy a migránsok általában elszegényedett övezetekben, elhagyott iparvárosokban és azok külső kerületeiben telepednek le, ahol a családi és törzsi kapcsolatokat tartják fenn, aminek következtében a migránsok tudatosan vagy önkéntelenül dacolnak a befogadó állammal és azokkal a társadalmi vagy kulturális rendszerekkel, amelyek a modern államigazgatást jellemzik. A beilleszkedés hiányát a város társadalmába jól érzékeltetik az „importált konfliktusok", mint például a marokkói-algériai közösségek vetélkedése Franciaországban: a peremvidékek fokozatosan határokon átívelő helyekké válnak, amelyeket elfoglalnak a segélyszervezetek, az iszlám iskolák, az iszlám imahelyek vagy az iszlám viselet - áll az elemzésben.

Európában a muszlim közösségek olyan egyesületeket és mecseteket alapítottak, amelyek gyakran a nemzetiségi hovatartozásra összpontosítanak és politikai értelemben a származási ország iránt tanúsítanak hűséget, továbbá társadalmi, gazdasági és politikai szerepkörökkel felruházott etnikumközi gyülekezőhelyeket biztosítanak. Mivel a bevándorlók a származási országokban meglévő feszültségeket, konfliktusokat és törésvonalakat is importálják, mindez fenyegeti a társadalmi kohéziót. E jelenség kiegészül azzal, hogy a tősgyökeres lakosság idővel azt tapasztalja, saját otthonában már nem látják szívesen, hacsak nem fogadják el a tér új arcát és normáit - írták.

Közölték azt is, hogy mivel vidéken a mezőgazdaság dominál, a migránsok nem szívesen telepednek le ezeken a területeken, mert a munkalehetőségek és a bérezés szempontjából a mezőgazdaság nem vonzó ágazat számukra. Ráadásul mivel a mezőgazdaság szezonális, nem képes egész évben eltartani a nagycsaládosokat. Nyugat-Európában a mezőgazdaság nem dominált a gazdaságban, ezért a városi régiókon kívül nem alakultak ki migránsfalvak vagy közösségek. Az őshonos európai vidéki közösségek a helyi kultúrák köré építik saját identitásukat, Európában a vidéki területek többsége konzervatív és jobboldali. Ezzel szemben az erősen urbanizált területek, különösen a munkásosztály lakónegyedei jellemzően a baloldalt támogatják, ezért a migráció erősíti a kulturális és politikai polarizációt.

„Európában tehát megosztottságot lehet látni a városi területek - amelyeket a gazdag és középosztálybeli területeken a liberális pártok és értékek, munkások által lakott területeken pedig a baloldali pártok és szakszervezetek uralnak - és a vidéki területek között, amelyeket elsősorban a konzervatív pártok és a nemzeti-tradicionális értékek vezetnek" - olvasható az elemzésben.