Johannis: Románia kiveszi a részét a migrációs hullám kezeléséből

Románia eddig megfelelő mértékben hozzájárult a migrációs hullám kezeléséhez – nyilatkozta Klaus Johannis elnök pénteken, az uniós állam- és kormányfők brüsszeli csúcstalálkozója második napjának munkálatai előtt.

Johannis rámutatott, el kell ismerni, hogy Románia nem cél-, hanem tranzitország, és „észszerű, illetve kezelhető számú bevándorló” halad át a területén. „Jelen pillanatban mi megfelelő mértékben és sikerrel kivesszük a részünket a migrációs hullám kezeléséből” – mondta az államfő, aki szerint az elkövetkezőkben sem lesznek problémák ezen a téren.

Az elnök hangsúlyozta, az uniós csúcs első napján, a hajnali órákig húzódott egyeztetéseken sikerült „észszerű megállapodásra” jutni a migrációs kérdés tekintetében.

„Fontosnak tartom, hogy – ebben a formátumban vélhetően először – mind egyetértettünk abban, hogy az Európai Unió területén kívül is lehet megoldásokat találni. Fontos továbbá, hogy önkéntes alapon új menekültközpontok létesülnek, ahol az érkezőket regisztrálják, majd innen szétoszthatják, de a befogadás szintén önkéntes alapon történik” – fejtette ki Johannis, aki szerint abban is egyetértettek, hogy a Törökországgal kötött megállapodás sikeresnek bizonyult, így azt tovább viszik.

Pénteken huszonhetes körben folytatódik az EU-csúcs, többek között a brexit-tárgyalások állásáról egyeztetnek.

Kapcsolódók

Kimaradt?